Kedves Bayer úr,
Boldog új esztendőt kívánok!
Eddig nem írtam önnek, mert úgy gondoltam értelmetlen, de most, 2025-ben megváltozott a véleményem erről. Valahogy úgy érzem magam, mint Luke Skywalker, amikor elment a Jedi visszatér-ben Darth Vader-hez önként feladva magát, mert érezte, hogy van benne vívódás, érezte, hogy Vader/Anakin nem lehet annyira és feltétlenül a Galaktikus Birodalom híve, hogy őt megölje. Természetesen ön nem az apám sem a Sith fekete lovagja, én sem vagyok Jedi lovag, nem ezeket állítom. Csak arra szeretnék rámutatni, hogy lehet, hitelesebben tudná Magyar Pétert karaktergyilkolni, ha nem lenne szellemi látótér kiesése és nem lenne ennyire kritikátlanul kormányunk feltétlen híve. Ha néha oda is sózna szavaival egyet-kettőt, akkor többen elhinnék, amit mond.
Vannak arra utaló jelek, hogy felszállóban van az agyakat és szíveket elvakító köd, például a Bencsik testvérek kritikájára gondolok, amikor a pökhendi módon viselkedő Rákay Phlip által is jegyzett „Most vagy soha” filmet illették szerintem jogos kritikával. Ennyi. Független és az elvtársaiknak nagyon nem tetsző gondolat volt ez és szerintem nagyon bátor is! Ha valamit esztétikailag megkérdőjelezek és a nemzeti érzésemmel is ellentétes, amolyan Amerika majmolásnak vélek, akkor miért is kellene, hogy tetsszen nekem, csak azért, mert Petőfiről és negyvennyolcról szól? Önnek bejött ez a sokak szerint silány, ráadásul sok kritikusa szerint hamis történelmi ábrázolásoktól hemzsegő filmes közpénztemető? Rákay úr annyira arrogánsan nyilvánult meg, hogy egyenesen hazafias kötelességként definiálta a megnézését és a kritikát megfogalmazó embereket pedig árulóknak. Nagyon érett, polgári keresztény gondolkodás ez szerintem, csak inkább kábé az óvoda kiscsoport esetén lehet életkori sajátosság, nem egy felnőtt esetében.
De hagyjuk is a hazai forgatókönyvírás és producerszakma egyik legnagyobb állócsillagát tovább ragyogni az égen, több dolgunk nincs is vele, csak a példa okán hoztam ide az esetét.
Más. Magyar Péter karaktergyilkolása. Eddig jól bírja. Biztos bosszantó önöknek, hogy a próbálkozások ellenére töretlenül növekszik a népszerűsége és nehezen sebezhető, pedig rengeteg fogást lehet rajta találni. Veszélyes ellenfél, hiszen a Fidesz növendéke, ahogy Orbán Viktor is. Nem nagyon hat az összegyurcsányozás sem, pedig mostanában azért az is megy újra, a jól bevált régi recept, eddig mindenkivel működött.
„Nagyjából tíz éve rühelljük, utáljuk, kerüljük, megvetjük ezt a senkit, ezt a gazembert mi itt, a Fideszben, nagyjából tíz éve tudjuk, miképpen bánik a feleségével, s azt is, hogy ez a dupla nulla sohasem bocsátja meg, hogy nem lett belőle senki, míg a felesége vitte valamire”
Kedves Bayer úr, nem tudja, ez az állítás kitől származik? Egyébként azt is kérdezhettem volna előző kérdésem helyett, hogy ezt az öngólt nem tudja ki rúgta? Ugyanis elég rossz fényt vet a Fidesz-re, hogy tudnak valamiről tíz évig és ezek szerint semmi nem történik, minden ugyanúgy marad, a bili meg csak akkor borul ki, amikor a játékosuk átigazol egy másik csapatba. Ha tudtak valamiről, arról, hogy „miképpen bánik a feleségével”, tehát feltételezem nem jól, hanem rosszul, (talán, verbális és/vagy non verbális erőszak történt???- én kérdezem, de ezt önök tudják ezek szerint, nem én, ezt hangsúlyoznám), akkor mi a fészkes fene van, hogy nem történt semmi? Így védenek meg egy nőt, egy anyát, tíz év hallgatással, struccpolitikával, mert mégiscsak elvtárs, csak mert az önök csapatában játszik az agresszor? Mi ez, ha nem sunyi megalkuvás? Ön mit gondol erről? Ez általános a Fidesznél vagy egyedi eset?
A kegyelmi botrány, a megismert hangfelvétel, Magyar Péter megjelenése, a gazdasági helyzet, az infláció, az oktatás, az egészségügy, a gyerekvédelem helyzete, Bese atya, Szájer visszatérése, Orbán Balázs 56-os baklövése, az említett közpénzen kitömött Petőfi film, mindenki érzi a saját bőrén ezek egy részét, másik fele előtt értetlenül és döbbenten áll, miközben Mészáros és Tiborcz meg töretlenül vagyonosodik. Gajdics, Felhévizy, Csépányi, Jeszenszky, Megafon Deák és Bohár és a többi épületes propagandista meg igyekszik mindent is megmagyarázni, egyre inkább sikertelenül. Mi mutatja ezt? Hát a matematika, a számok. Az emberek kezdenek nem hinni nekik. Nem gondolja, hogy elvesztették a hitelüket?
Magyar Péter. Vannak előítéleteim. Nem bízom benne sem. Nem vagyok Tisza Sziget tag, sem párttag és nem is leszek. Még ha az ötös számú tagkönyvet kínálnák fel, akkor sem lennék. Nem is fogok mellette érvelni, szerintem mindenki a saját tapasztalatai mentén hoz döntést 2026-ban. Erősen úgy tűnik, a Tisza le fogja nyomni a Fideszt.
Minden politikai erőnek szüksége van fékekre és erős, valós és kompetens (és nem impotens) ellenzékre, mert ugyanaz történik vele, mint a Fidesszel, elfelejtik honnan indultak és a hatalom birtoklása elhiteti velük, hogy mindenhatók és mindentudók. Főként azt hiszik el, hogy mindent megtehetnek következmények nélkül. Hát úgy tűnik, mégsem.
Elfogadom, hogy Magyarország nehéz helyzetben van, nagyhatalmak politikai, gazdasági és katonai erőterében kell boldogulni, ami kemény és hálátlan feladat. De mindent a világpolitikai folyamatokkal és külső okokkal magyarázni, nem elegáns, inkább nevetséges, főként 14 évnyi kormányzást követően.
Ellentmondásos szuverenitást hirdetve ennyire Trump és Putyin bűvöletében politizálni és minden eseményt tőlük tenni függővé. Ez nem pont a szuverenitásnak tűnik az én nézőpontomból. Ha Trump hivatalba lép, akkor majd több jut egészségügyre Magyarországon? Lesz wc papír a kórházakban? Rövidebbek lesznek a várólisták? Ha véget ér a háború, akkor igazságos és méltányos lesz a film támogatások elosztása? Akkor nem nyomnak milliárdokat majd egy-egy „műalkotásba”? Majd jut másnak is bőségesen? Ha gazdaságilag függetlenek leszünk és Kínával egyre jobb kapcsolatot ápolunk, akkor a lombkoronasétányok fák/lombok között vezetnek majd? Ha Orbán békemissziója sikeres lesz, akkor majd működni fog a gyerekvédelem normálisan? Ha Putyin befejezi a háborúját, akkor majd nem adnak Semjén vadász hobbijára milliárdokat, miközben emberek élnek az utcákon éhezve és fázva? Micsoda kereszténység ez? Ha Ukrajna elveszíti a háborút, akkor a MÁV problémái megoldódnak és a vonatok nem fognak órákat késni? Ha győznek majd az oroszok, akkor majd azután nem tolja bele a propaganda a hazugságait az arcunkba? Tovább is van, mondjam még? Vagy érti, miről beszélek?
A hitelességüket elsősorban nem a világpolitikai események miatt játszották el, hanem a mindennapi életet, a hétköznapokat és ünnepeket, az embereket közvetlenül érintő hatalomgyakorlásuk visszásságai miatt!
Arthur
(Ez az írás a szerző véleménye, a szabad vélemény kinyilvánításának a joga alapján, nem tényállítás.)