Arthur szerint a világ

Arthur szerint a világ

Kedves Pankotai Lili

Nyílt levél egy trágárságokkal tűzdelt beszéd kapcsán

2022. október 27. - Arthur B. Dumpling

Sokat gondolkodtam, hogy téged vagy valamelyik durva kritikusodat szólítsam meg levelemmel, aztán úgy döntöttem, neked írok. Bayer Zsolt volt a másik lehetőség, de aztán beláttam, neki úgyis felesleges, innen nézve, ahol én ülök, valahogy nem látszik nagyon hitelesnek. Mintha Semjén Zsolttól kérnék hitbéli útmutatást. Vagy Rákay úrtól kérdezném meg, ugyan melyik filmet tartja a legnagyobb hazai filmnek? Röviden a felesleges és érdektelen, valamint értéktelen kategória.

Nagyon úgy tűnt, még nem is olyan régen, hogy a hatalom szerkezete acélosan erős, megmozdíthatatlan, de most mégis úgy tűnik fából van és hangosan recseg, mozgásba lendült, kileng erre-arra. Onnan is lehet tudni, hogy egyre nagyobb a vihar alatta, a tetején álló elit pedig elkezdett félni. Félni attól, hogy Ti, diákság majd megteszitek azt, amit a vélhetően a kormányunk által tenyésztett és érdekből jól felhizlalt látszatellenzék nem tudott gyakorlatilag már több, mint egy évtizede.  Változást hozni ebbe a mocsárba, hazugságra nem hazugsággal felelni, gyűlölködés ellen nem gyűlölettel válaszolni, kiállni valaki mellett, aki mellett ki kell. Azok mellett, akik benneteket tanítanak és formálnak, akik a tanításra hivatásukként tekintenek, nem megélhetési forrásra. Talán ezért is ennyire kiszolgáltatottak. Ezt a megélhetési politikusok soha nem fogják megérteni.  A tanítás folyamatában, ha jól működik, a diák és a tanár egyaránt nyertesek. A mai politika nem gondolkodik a nyer-nyerben, neki minden áron kell vesztes, mert csak rövid távon tervez. A társadalom meg a hosszú távú célok által lehet csak sikeres. Nincs ennek a két halmaznak sajnos ma metszéspontja én úgy látom.

Csapkodtam volna a térdemet a röhögéstől, ha nem sírtam volna inkább a dühömben, hogy olyan emberek próbálnak meg kioktatni például téged a keresztény és konzervatív értékrendből, akik nap mint nap ellentétesen cselekednek vele. Vagy ha követik is a keresztény tanítást, kettős mércét alkalmaznak, neked a káromkodásod sem bocsánatos bűn, a nekik kedveseknek pedig mindent megbocsájtanak, mert függenek tőlük, még olyan bűnöket is, amelyek legfőbb keresztény törvények ellen valók.  Döbbenetes és arcátlan módon működik ez a rendszer.  Nem a Fidesz rendszere, hanem a mai politikai elit rendszere, ami behálózza a kultúrát is.

Sajnálatosan vannak valóságtagadók is, akik azt állítják egy tanár teljesítménye, a munkája minősége nem függhet a fizetéstől. Döbbenetes álláspont. Ezzel az állítással azt a képtelen és más területeken sem így működő dolgot magyarázzák meg, miszerint ha valaki túlterhelt, krónikusan fáradt és anyagi megbecsülés híján is van, az jobb teljesítményt fog nyújtani. Hát ez így van, mi? Nagyszerű! Üdv a Föld nevű bolygón! Jól utaztak, kedves valóságtagadók? Ezen az alapon nyugodtan csökkenthetik a tanárok bérét, hiszen csak jobb lesz így a tanítás színvonala, nem? 

A káromkodást nevezik meg a fő problémájuknak a beszédeddel kapcsolatban.  Szerintem nem ez a bajuk vele. Az a bajuk, hogy nem a baloldali ellenzéki pártok és néhány aktivistájuk vonult ki, hanem a diákság nagy része áll a tanárok mellé egy fontos ügy, a bérrendezés kapcsán. Nem lehet benneteket „összegyurcsányozni” olyan könnyen, mint ahogy eddig működött a tenyésztettekkel. Biztosak lehettek benne, megpróbálnak majd, hiszen a soraitokban már jelen vannak a rátok telepedett párt feliratok és pártvezetői kérések. 

A diákság, a fiatalság az egyetlen csoport, aki változást tud hozni és ezt ők is tudják.  És félnek tőletek! 

Amikor leomlik a szerkezet, ami tartja őket, akkor belőletek alakul majd ki a jövő nemzedéke, akinek örökre meg kell tanulnia, mik azok a hibák, amiket az elődeik elkövettek.  Nektek kell majd meghallgatnotok a diákokat, akiknek az öltözéke a ti generációtoknak hajmeresztő lesz, a zene, amit hallgatnak, hallgathatatlan, a viselkedésük kritikátlan és felháborító.  Ahogy most mi vagyunk veletek és ahogy velünk voltak a szüleink.

A végére csak egy kérés a generációm nevében: kérlek ne káromkodjatok olyan sokat, itt felnőttek is vannak!

(Ez az írás a szerző véleménye, a szabad vélemény kinyilvánításának a joga alapján, nem tényállítás.)

A bejegyzés trackback címe:

https://arthur-szerint-a-vilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8317964276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6.Lenin 2022.10.28. 20:36:08

Miért kéne félni a Liliktől., Nagy Blankáktól?
Azok fogják őket eldobni, akik felhasználják őket. Hol van már Nagy Blankácska, pedig mekkora emberek parolázta vele. Próbálják most nyomni (kihasználni ezt a Lilikét is, de majd elfelejtődik, mint a többi percemberke is.
Miért is?
Mert nem a valós problémák valós megoldását jelentik. Sima ügy. (ki)használat után eldobandók.
Talán majd egyszer ő is rájön.

ulpius66 2022.10.28. 20:42:46

Artúró!

Egy beugratós kérdés.

Szerinted akkor most jó a magyar oktatás színvonala, ha egy érettségiző ennyire jó, mint Lilike?
(avagy szar a magyar oktatás, mert ilyen Lilikéket termel ki.....)

ulpius66 2022.10.28. 20:44:51

Bocsika!

Azt a variációt kihagytam, hogy a magyar oktatás színvonala szar, csak a tanárok és a diákok jók.....

ulpius66 2022.10.28. 20:48:25

Egyebekben meg, ha Magyarországon vélemény-nyilvánítási szabadság van, akkor szerinted mért "durva kritikus az" aki Pankotai Lilike színvonalához mérten kritizálja a művésznőt???????

ulpius66 2022.10.28. 20:50:58

Artúró!

Egyebekben te tudod milyen tanuló az általad egekig magasztalt Lilike?

6.Lenin 2022.10.28. 20:51:06

@ulpius66:

Vagy fordítva, az is benne van, mint variáció. Persze semmi sem általánosítva, de....

Olvassuk el választások előtt bármelyik ellenzéki párt programját, bárhol a világon...

az egészségügyet, oktatás majd mi rendbe tesszük, aztán kormányon amnézia. Ez kimondottan ellenzéki téma . Valójában sokszereplős témák, rengeteg ellentétes érdekkel, állami szinten soha senki nem fogja rendbe tenni senki.

ulpius66 2022.10.28. 20:52:47

Artúró!

Azt véletlenül tudod, hogy hová jelentkezik továbbtanulásra a művésznő?
(esetleg valami színi-tanoda????)

ulpius66 2022.10.28. 20:56:34

@6.Lenin:

Nem nem!!!!!!!
Olyan variáns nincs, hogy az oktatás színvonala jó, csak a tanárok és a diákok a szarok!

Szerintem jelenleg az a helyzet, hogy ritka okosak a diákok....ADDIG, AMÍG A TANÁROK EL NEM VESZIK A KEDVÜKET A TANULÁSTÓL!

6.Lеninx 2022.10.28. 21:17:56

@ulpius66: Nem tesznek ezek rendbe semmit az ellenzéki oldalról. Ha TB támogatott lenne a felnőtt pelenka, rögtön rájuk szavaznák!

6.Lеninx 2022.10.28. 21:20:50

@ulрius66: Mióta fideszes lettem, nem.

а nagy hohohorgász 2022.10.28. 21:28:27

@6.Lenin: "Mert nem a valós problémák valós megoldását jelentik."

Mik lennének azok a valós problémák és mi lenne a valós megoldásuk? Mert ez így nesze semmi, fogd meg jól, csak belebüfögtél a posztba.

6.Lеninx 2022.10.28. 21:38:20

@а nagy hohohorgász: Valós probléma hogy megint tele a pellusom és valós megoldás lenne ha a nővér cserélné.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.10.29. 01:08:42

Jól van. Látom van itt rendes ember is! :))

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.10.29. 08:28:01

Kedves Lili!
Kérlek vállald el, baszdmeg, az Ellenzéki Összefogdosás listavezetőjének posztját! Te pótolhatatlan vagy, te vagy Szent Árpi Bácsi reinkarnációja!
Üdvözöl:
Gyuri bácsi

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.10.29. 08:30:05

"És félnek tőletek!"

Rettegünk egyenesen. Hiszen nyilvánvaló, hogy a 250 drogos élőláncot alkot Soros pénzéből, akkor megdől a diktatúra, s holnap reggelre végre ki lesz tűzve minden óvodára a Szivárvány Lobogó!

Ekrü 2022.10.29. 09:04:43

Jól van, na tudomásul vettük, ott az ellenzéki oldalon menő dolog a trágárság. Kifelezetten szeretik ,ha a gyerekeik "vén faszoknak" nevezik őket. Ha még pár "bazdmeget" meg "kurvaanyádat" is hozzátesznek, az náluk a kulturális aranykor.
Reméljük ezek után nem fogják álszent módon telesírni a médiát a közbeszéd eldurvulása miatt, ha kapnak egy-két erősebb kifejezést. Hisz, mi csak kedveskedni akarunk nekik...XDD

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.29. 09:14:18

@ulpius66:

Lilit nem a magyar oktatás, hanem a tanárai, és a családja nevelte ki. A magyar oktatás átlagos embert nevelt, nevel és nevelni fog.Tudod Leni azt mondta, hogy tanulni, tanulni, tanulni. Ki tanul ma? Aki otthon is azt látja, hogy nem az iskola, meg a ner, hanem az ember fejleszt saját magát. Lili ezt tudja, és remélem leszarja, hogy ha itthon eldobják. Lesz, ahol igényt tartanak majd rá. Kérdezd csak meg Karikó Katalint!

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.29. 09:16:32

@ulpius66:

Beíratkozott Bauer Zsoca színi tanodájába, hogy megtanulja a színeváltozás metodikáját.

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.29. 09:18:01

@6.Lеnin:

Pedig egy kicsit párolódhatná a pelusodban. Nem ártana meg.

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.29. 09:21:49

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Öregszel komám. Soros már lecsengett, kitaníttatta a ner vezetőit, pl.Orbánt, Schmidt Mariskát, stb., mit akarsz még tőle? Talán öregkori pelust 20 éves ápólónővel? Örülj, ha nem kerülsz a megdöglex hatálya alá, mert akkor majd megtudod, hogy hol lakik a jósiten. Nem a karmlitában.

nemecsekerno_007 2022.10.29. 09:26:38

A használható tudású mérnököket felszívják a gazdag nyugati országok, nekünk meg maradnak az ilyen Lilik.
Velük kéne tudás-, és innováció-alapú gazdaságot építeni és eltartani a nyugdíjasokat.

Ambiorix 2022.10.29. 09:30:56

Olvastam PL szövegét, és nem az amúgy eléggé mérsékelt trágárkodás a gond vele, hanem az, hogy az egész nem más, mint a ballib agitációs lózungok tartalmatlan visszaböfögése némi szenvelgő világundorral leöntve. (Mert azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy Lilinek nem jutott kapanyél.)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.10.29. 09:32:31

@Ambiorix: olvasd el mégegysz....... ááhhh, hagyjuk....!

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.29. 09:40:21

@ulpius66:

Látod ezek a malacok megtnulták, hogy tanulni kell, de főleg harcolni.

femina.hu/terasz/disznok-medve-harc-video/

Vajon kik olyan buták, hogy ezt nem tudják? Nem a Liliék korosztálya.

nemecsekerno_007 2022.10.29. 09:49:32

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Mert talán a ,,gazdámék,, fizetik?! Na ugye.
És az lenne a megoldás, hogy még több adóforintot toljunk a rendszerbe?!

nemecsekerno_007 2022.10.29. 09:52:56

@Ambiorix: Jaja. Ha spriccel a vér Lili anyjából, hiába ismételgeti, hogy Fasz, Fasz, Fasz.

Elvérzik a gecibe.

:)))))))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.10.29. 10:05:51

@nemecsekerno_007: igen katás gyárigazgató, - elnök vezérigazgató úr! :))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.10.29. 10:07:22

@nemecsekerno_007: mondom, mikor mész ki Ausztriába mosogatni, Lili már ott vár rád műszakvezetőként! :))

Ekrü 2022.10.29. 10:08:12

@látjátok feleim szümtükkel:
Lehet, hogy műveletlennek tűnők (végül is nincs legalább 2-3 f@sz a mondatomba), de ki az a Bauer Zsoca ?

6.Lenin 2022.10.29. 10:28:57

@ulpius66:

De van. Minden pedagógus alkalmas a tanításra? Minden diák képes befogadni a tudást?
Ez a Lilike féle módszer se fog megoldani semmit, esetleg még nagyobba káoszt fog okozni az oktatásban.

El kell olvasni a betegagyú nicktolvajok, ellenzéki elmeroggyantak kommentjeit. ezek alkalmasak valamilyen tudás befogadására? Vagy remek, művelt tanáraik voltak?
Kétlem

ulpius66 2022.10.29. 10:40:46

@6.Lenin:

Megnyugtatlak!

Az én nick-nevemet is ellopták...... CSAK A NAGYOK NICKJEIT LOPJÁK!

pL. A VEZÉRPARASZT, VAGY A MAGNA KUM DIGRIT SENKI SEM PORBÁLJA ELLOPNI!

ulpius66 2022.10.29. 10:44:43

Én pl. a Lilikét kérném fel, hogy írjon a felsősöknek magyar könyveket!

Lilike intelligens, nagytudású, világlátott, közérthetően fogalmazó vezéregyéniség!
(most olvastam, hogy Lilike leszokott a káromkodásról!!!!!.... milyen lehetett előtte????)

A MAI TANÁROKAT DICSÉRET ILLETI, HOGY EZT A LILIKÉT KINEVELTÉK!!!!!!!!
(na jó, ez vicc volt.......)

6.Lenin 2022.10.29. 10:58:23

@ulpius66:

Akkor én igen nagy lehetek, mert állandóan lopja valamilyen beteg a nickemet. Van belőlük bőven a haladók oldalán. Szerencsétlenek. Igaz nem sajnálom őket, nekik ennyi jutott boldogságként a nyomorult életükben. Szarni rájuk.

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.29. 11:07:12

@Ambiorix:

Ugé te sem gondolod, hoyg Katalinnak sem jutott kapanyél? Hérom gyermek nevelése mellett mindig valahol tanult. De ki nevelte a gyerekeit? Ja, apuka?

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.29. 11:10:15

@nemecsekerno_007:

Hát én örülök annak amit a használható tudású mérnökökről írtál, mert ezek szerint itthon a nem használható tudású mérnökökbül miniszterek lesznek? A használható tudásúakat pedig az okos libsi nyugat használja valamire? Netán fejlesztésre, előre menetelhez? Vajon itthon miért nem használják őket?

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.29. 11:12:38

@nemecsekerno_007:

Valami olyasmi, mert akkor itthon pl. az egyetemeken is a használható tudású mérnökök tanítanának.
Persze nem is értem Palkocics úr miért is nem nyugaton használódik?

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.29. 11:14:05

@nemecsekerno_007:

Anyádból meg nagyobb jött ki, mint ami bement. Nézz csak be a tükörbe!

6.Lenin 2022.10.29. 11:14:35

@látjátok feleim szümtükkel:

Miért nem azt kérdezed, hogy nyugat miért nem a saját végzett mérnökeit alkalmazza? Miért a külföldön képzett mérnököket használja olcsóbban,
Netán ott is szar az oktatási rendszer?

Miért van az, hogy az ottani ellenzék egy választási kampányban a két ágazat rendbetételével házal?

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.29. 11:15:36

@ulpius66:

Bauer Zsocát ki nevelte ki? Ő sem káromkodva bújt ki anyukájából.

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.29. 11:16:16

@6.Lenin:

Nem használja olcsóbban, ezt csak neked adják be.

6.Lenin 2022.10.29. 11:18:04

@látjátok feleim szümtükkel:

Kiváló tanáraid lehettek, vagy a szüleid voltak magasan műveltek?

ulpius66 2022.10.29. 11:18:33

@látjátok feleim szümtükkel:

Kedvesem!

Bayer zsócát a kutya nem érdekli.....

A FASZSZOPÓ LILIKÉDDEL FOGLALKOZZ!!!!!

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.29. 11:19:16

@6.Lenin:

Ja pubi, neked fogalmad sincs arról mennyi külöldi diplomásnak ad munkát a nyugat, de arról sem, miért nem kap itthon színvonalas munkát aki használható. Te is csak itt szarod a gyöpet, nem egy magyar, jól fizető mérnöki állásban. Bár akár szarhatnád egy jól fizető taanári állásban is. Ha jól fizetne.

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.29. 11:20:00

@ulpius66:

Ja, Zsocikának szabad, Lilinek miért nem?

6.Lenin 2022.10.29. 11:20:27

@látjátok feleim szümtükkel:

Nyilván olcsóbb a máshol képzett mérnökök alkalmazása, hiszen nem ők tanították őket. ?de a bérük is kevesebb. Miből gondolod, hogy nincsenek ismerőseim akik kint élnek, és dolgoznak,

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.29. 11:20:49

@6.Lenin:

Mi bajod van a szüleimmel, és a tanáraimmal?

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.29. 11:23:11

@6.Lenin:

Képzeld nekem is van kint élő ismerősőm.

6.Lenin 2022.10.29. 11:23:34

@látjátok feleim szümtükkel:

Én nagyon jól megéltem itthon is még a Kádár, Gyurcsány alatt is, igaz most már jobb a helyzetem.

Nézd meg a híres nyugati kutatók, szakemberek neveit. Kevés hazait találsz köztük.

6.Lenin 2022.10.29. 11:25:57

@látjátok feleim szümtükkel:

Nézd vissza mire írtam. Melyik hozzászólásodra. Én nem vontam ezt kétségbe soha, hogy lehetnek ismerőseid. Én arra válaszolok amit írsz, azok meg elszomorító képességekre utalnak.

ulpius66 2022.10.29. 11:26:46

@látjátok feleim szümtükkel:

"Ja, Zsocikának szabad, Lilinek miért nem?"

HÁT AKKOR VÉDD MEG A ZSÓCÁT IS AKKORA ELÁNNAL, MINT A FASZSZOPÓ LILIKÉDET VÉDED!

2022.10.29. 11:35:25

Néha jó látni valaki gondolkodik is, köszönet a bloggernek.
Egy baj van, ha 1000 birka között 1 ilyen van, attól még a nyáj a 999 birka irányába halad.

Innen egyenes az út, az 1 gondolkodó egyén akinek ki kell válnia a nyájból, és probléma megoldva.

Itt követi el a legtöbb gondolkodó a hibát, azt gondolják, hogy a nyáj követi őket.
A nyáj nem gondolkodik így, őket csak az előre látható 5 perc érdekli, mert addig jó, az, hogy utánna mi lesz az lényegtelen.
Ezért van a pásztor megbízva a nyáj ellátásával, hiszen a pásztornak is csak 5 perce előre kell figyelnie a nyáj érdekeit tekintve, a maradék időben azt csinál amit akar.

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.29. 11:39:36

@6.Lenin:

Nem tudom milyen hazaira gondolsz, de ha a kint használt magyar agyakra, akkor az pont bebizonyítja, hogy ott kapnak lehetőséget, itt Magyaroszágon meg nem.

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.29. 11:43:45

@ulpius66:

Úgy látszik anyukádból is nagyobb jött ki, mint ami bement.

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.29. 11:49:29

@ulpius66:

Mellesleg miért kéne védeni azokat a hatalmon lévőket, akik évek óta gyalázzák randábbnál randább kifejezésekkel azokat, akik nem értenek egyet velük, meg a nerrel? Talán nem ők, mint felnőtt emberek tanították a fiatalokat arra a viselkedésre, amit most számon akarnak kérni rajtuk? Aki maga is bűnös, ne követeljen mástól büntelen magatartást!

6.Lenin 2022.10.29. 11:51:01

@látjátok feleim szümtükkel:

A sajátdiákjait az állam, vagy magán pénzen képezik, estleg állami támogatással. Nyilván olcsóbb a külföldön képzett szakembereket, mosogatókat, wc pucolókat behívni olcsóbb munkabérért. Lehetőséget kpnak, mert azt hiszik, hogy....De ez nagyon szerteágazó probléma ahhoz, hogy ezt itt elfogult szarkeverőkkel kéne megvitatni.

Kik dolgoznak itthon a külföldi cégekben, kutató intézetekben? Mo nincsenek milliárdos magyar vállalkozók, cégek? Náluk kik dolgoznak, németek, osztrákok, amerikaiak?

6.Lenin 2022.10.29. 11:55:26

Ja, és mindig kifelejtem. Külföldön szívesen alkalmaznak Mo-on képzett szakembereket, szakmunkásokat, nyilván a szar oktatás miatt ők még rendesen ki is képzik őket.
Haladókáim, nem erősségetek a gondolkodás képessége. ez látszik a 4x kétharmad esetében is.

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.29. 12:02:09

@6.Lenin:

Hát elmondanám neked, hogy kik, de nem kaptam felhatalmazást egytől sem, hogy elmondjam milyen munkát végez pl. egy vegyészmérnök. Csak azért nem hagyta még ott, mert kötetlen a munkaideje, és ahhoz képest jó a fizetése.

Mellesleg a mosogatáshoz, wc puceráláshoz milyen képzettség is kell?
Mert azt a nyárom bemutatták, hogy egy járda leaszfaltozásához semmilyen nem kell, még egy egyenes léc sem, hogy azzal ellenőrizhesség ne legyen a felület hepehupás. Aztán amikor megállt a járdán a víz, mert éppen esett egy kis eső, akkor meglátták. Ugyé ez plusz költséggel járt a megrendelőnek.
Talán szét nézhetnél, hogy tudj is valamiről beszélni.

Etniez 2022.10.29. 12:33:04

@nemecsekerno_007: követelem a 14. havi nyugdíjat!

6.Lenin 2022.10.29. 12:56:14

@látjátok feleim szümtükkel:

Kérdezd meg @Etniezt, járatos ebben a kérdésben.
Mellesleg nagyon sok ismerősöm dolgozott kint de haza is jöttek néhányan. Én éltem kint 6,5 évet, igaz én oda nősültem, de én is visszajöttem.

írtam, hogy szinte minden eset más, de nem egy elfogult szarkeverővel vitatnám meg ezt a kérdés kört.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.10.29. 13:24:36

"A káromkodást nevezik meg a fő problémájuknak a beszédeddel kapcsolatban. Szerintem nem ez a bajuk vele."

De, igen. Ennyi. És azokkal van bajom, akik megtámadták az igazgatót, amiért elhatárolódott a gyerek beszédétől. Az, amit mondott, összességében elmegy, egy vélemény, egy magát harcosnak képzelő kislánytól belefér. Két-három évvel okosabban már jobban fogja árnyalni a véleményét.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.10.29. 13:29:25

@látjátok feleim szümtükkel: "Ja, Zsocikának szabad, Lilinek miért nem?"

Zsocika egy ismerten agresszív megmondóalak, akit eltűr a világ. Ez a kislány viszont egy egyházi iskola diákjaként volt ilyen bárdolatlan, amit sokan nehezményeznek. A stílusa nem felel meg az iskolától még a libbantak által is elvárt stílusnak, és az iskolának is pont ez a problémája.

nemecsekerno_007 2022.10.29. 13:32:29

@látjátok feleim szümtükkel: Profi módon tudtok értetlenkedni. Abból se lesz innováció alapú gazdaság, ehhez semmi köze Palkovicsnak se.

6.Lenin 2022.10.29. 13:32:59

@Androsz:

Ez a beszéd okt. 23-án hangzott el. Ez a fő baj. Miért mellőzik ezt a részét?

Ki a fenét érdekelné, hogy egy fiatal lányt valakik felhasználnak a politikai céljaikra? Az értelmes kritizálok azt említették, hogy meggyaláztak egy ünnepet. az áldozatokat, MINDKÉT OLDALRÓL.
Nem a kislány, mert ő ahhoz a jelek szerint buta.
Miért kerülgetjük ezt a részét?

nemecsekerno_007 2022.10.29. 13:37:44

@látjátok feleim szümtükkel: A 4. kétharmad után még mindig okoskodtok?

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.29. 14:42:00

@6.Lenin:

No én olyantól hallottam, aki már 16 éve kint van, és nem futott haza 6 év után. Valamivel hitelesebb, mint amit te összehordasz a témában.

6.Lenin 2022.10.29. 14:46:21

@látjátok feleim szümtükkel:

Én meg sok olyasmit, ami ezekkel ellentétes. És? írtam, hogy ezt nem egy elfogult szarkeverővel vitatnám meg, te szerencsétlen.
Én nem futottam haza, visszajöttem a nejem unszolására, mert neki itt jobban tetszett, meg nekem is, sőt a közben született gyerekeinknek is.

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.29. 14:59:22

@nemecsekerno_007:

Ezek szerint neked nagyon teccik minden, ami a fidesz kormányzása alatt történik? Neked talán jut magánoskolába járatni a gyereked, vagy önként és dalolva hordod az államiba? Bár ezt
Teccik, hogy sok kisvállalkozó télire bezárja a vállalkozást? Teccik, hogy háborús helyzettel riogat a kormány? Teccik, hogy addig kötözködik Orbán az únióval, míg a végén nem adnak pénzt és kiszorítanak onnan? Hát ha nektek a kétharmaddal csak ennyire futja, akkor ennek az országnak nem sok jövője lesz Európában. Egyebekben meg ezért nem kelletek nyugaton, mert a saját érdekeiteket is csak abban látjátok, hogy kétharmad. Lófütty az, de nem neked kétharmad, hanem Orbánnak és a slpepjének. Majd megszavazzák nked is a megdöglext, és vénségedre ha a gyerked is nehéz anyagi helyzetbe kerül, mehetsz a híd alá, mert az állam nem fog rajtad segíteni.
Ha nem érted, hogy a gimnazista lány miről beszélt, akkor megnézethenéd magad egy agyurkásszal addig, amíg a biztosításodbő tellik rá, és van az állami egészséügyben elérhető agykurkász. Hiszen van már kórház, ahol már a kisunokádat nem tudnák a szívbetegségével kezelni. Mert ha van utódod, annak, és még az unokádnak is ebben az országban kell majd a sok elrontott intézkedést helyre hozni. De sok sikert a kétharmadhoz, csak utóbb majd ne másra mutogass. Amíg viszont tietek a kétharmad, nektek kell elviselni a hibák miatti kritikát is, pl. 400 feletti eruó árfolyamot. Azt vajon ki is csinálta? Közben meg elfelejtitek, háromszáznál Orbán óbégatott, hogy a miniszterelnöknek le kell mondania ilyen árfolyamnál. Ő miért nem mondott már le ezért? Miért gondoljátok, a mai fiatalok, a diákok annyira buták, hogy nem
látják mindezt?

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.29. 15:02:44

@6.Lenin:

Tudod én nem minősítettel eddig, de talán a szart te keverd, mert nekem alaptörvényi jogom, hogy véleményt mondjak a kormányzásról, te meg mást sértegetsz, ami nem alapjogod még kétharmad mellett sem.

6.Lenin 2022.10.29. 15:33:02

@látjátok feleim szümtükkel:

Sehol nem írtam, hogy nekem bajom van azzal, hogy itt csak szert keversz. Jogod ban áll, nekem meg jogom róla véleményt írni.
Természetes, hogy neked is jogod van a kormányzásról véleményt írni, rossznak tartod. Te így látod a körülményid alapján.
Én meg azt mondom, hogy jogomban áll csak olyan kritikát elfogadni, azoktól jobbat kínálnak helyette, de ezt ÉN DÖNTÖM el, hogy nekem mi a jobb. Ha jobbat kínálnál, rád szavaznék. Nekem ennyit jelent a politikai hovatartozás. Te másként látod, jogosan, de az én döntésemhez meg nekem van jogom.

aki pedig úgy kritizálja mások munkáját, hogy nem képes jobbat kínálni helyette az a véleményem szerint csak a szart szereti kevergetni. A személyeddel nekem semmi bajom. Nyilván a te körülményeid alapján ítéled meg a helyzetet. Nyilván megvannak a genetikai, szociális okai is. ezeket nem tudom, és nem is akarom nálad megváltoztatni, pláne erőszakkal. Remélem megérted.

ulpius66 2022.10.29. 15:41:13

@nemecsekerno_007: "A 4. kétharmad után még mindig okoskodtok?"

Ja!

A ballibsik mán csak ilyenek!

Ugyanazt ugyanúgy csinálják, mint 2010-ben, 2012-ben 2018-ban vagy 2021-ben.....semmihez sem értenek, csak a gyűlölködéshez, hisztikézéshez, az "itten minden is szar" a botránypolitizáláshoz, a magyargyűlöléshez, a hazaáruláshoz és ilyesmikhez......

Hiába no!

A varangyos béka is tanulékonyabb, mint ők!

Ugyanazt csinálják, és mégis azt várják, hogy más legyen a végeredmény!

MINTHA NEM LETT VOLNA NÉGYSZER KÉTHARMAD......UGYANOTT TARTANAK, MINT 2006-BAN, SEMMIT SEM VÁLTOZTATNAK.... DE MÁS VÉGEREDMÉNYT VÁRNAK!

A NYOLCADIK KÉTHARMAD UTÁN TALÁN LESZ EGY ÉRTELMES FIGURA A BALOLDALON, AKI RÁJÖN, HOGY TALÁN VÁLTOZTATNI KÉNE......NA, MINDEGY IS! NEKEM BEJÖN A BALLIBSIK POLITIKÁJA!!!!!!

nemecsekerno_007 2022.10.29. 15:56:39

@látjátok feleim szümtükkel: Ennek amit leírsz, egy része nem igaz és/vagy elferdített igazság. Nem megyek bele részletesen, hogy melyik-melyik.
12 éve ezt a Kádár-rendszerből itt maradt okoskodós ál-értelmiségi dumát nyomjátok, mindenféle eredmény nélkül.

ulpius66 2022.10.29. 16:03:07

Persze itt van nekünk az MZP!!!!! (főleg a Vásárhelyieknek....)

Ő A LOPOTT ÁMERIKAI PÉNZBŐL AZONNAL "FELKAROLTA" A KIRÚGOTT TANÁROKAT!!!!

telex.hu/belfold/2022/10/29/palya-tamas-kolcsey-ferenc-gimnazium-marki-zay-peter-mindenki-magyarorszaga-mozgalom-1-millio-forint

Nekem bejön ez az MZP!!!!!.... ha ballibsi lennék, biztos rá savaznék!
(hát akkor már inkább ő, mint a gyurcsányi, pláne a gyurcsányiné.......)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.29. 16:10:45

"Magas rangú Wagner-tisztet öltek meg az ukránok
Közelharcban megölték a Wagner-csoport egy magas rangú tisztjét az ukrán különleges erők – írja a Kyiv Independent.

A Khort, az ukrán különleges erők egysége szerint az orosz Wagner-csoport vezérkari főnökhelyettesét ölték meg."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroII 2022.10.29. 16:16:45

@ulpius66: ,,pL. A VEZÉRPARASZT, VAGY A MAGNA KUM DIGRIT SENKI SEM PORBÁLJA ELLOPNI!'' - Dehogy is nem!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.10.29. 16:29:43

@6.Lenin: "Ez a beszéd okt. 23-án hangzott el. Ez a fő baj. Miért mellőzik ezt a részét?"

Engem már régóta nem érdekelnek az állami ünnepek, én ezért nem foglalkozom ezzel az aspektussal. Az állami ünnepek csak arra jók, hogy mindenki szónokoljon, mindenki mondja a magáét, és én már azt sem szívesen hallgatom ilyenkor, akit egyébként pártolok. Ezek a tüntetők is elvegyültek az október 23-i csőcselékben, szerintem nem volt tőlük gazdaságos ötlet, céltalan bekoszolni magukat a politikával, úgy mindenki elfordul tőlük. Ha Klárika meg a többi féreg odanyomakodik, akkor rugdossák el onnan őket akár botrány árán is, mert ami segítségnek látszik, az valójában ügyeskedés, és többé senki sem hallgatja meg őket.

ulpius66 2022.10.29. 17:47:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Na, látom te is felnőttél hozzánk!

Vezérparaszt!

MÁN TÉGED IS HAMISÍTANAK!

EZT SOSEM GONDOLTAM VOLNA...........

ulpius66 2022.10.29. 18:12:03

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Mint a kedvenc nick-hamisítom írta volt, hogy totál hülye vagyok az informatikához!

A nick-hamisítom sokkal ügyesebb, mint én vagyok!
(én pl. sose tudnám az ő nick-jét hamisítani....)

Mondjuk én eddig a tudatban éltem, hogy a Vezérparaszt sokkal ügyesebb, mint én, és pl. az ő nick-jét nem lehet hamisítani!!!!!!!.... most egy világ dőlt össze bennem.....

Kurt úrfi teutonordikus vezértroIl 2022.10.29. 18:14:28

@ulpius66: Óóóó... többen is hamisítjuk!

blog.hu/user/1334728
ADATOK
Kurt úrfi teutonordikus vezértroIl
0 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2018.02.19. óta tag.

blog.hu/user/1334724

ADATOK
Kurt úrfi teutonordikus vezértroII
0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2018.02.19. óta tag.

ulpius66 2022.10.29. 18:14:49

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Mondjuk a kedvenc nick-hamisítónk a nevünket tudja hamisítani, DE A KÉPET A NEVÜNK MELLETT AZT MÁR NEM!!!!!!

ÍGY EGYBŐL RÁ LEHET JÖNNI, HOGY PL. A 6. LENON MIKOR AZ "IGAZI" ÉS MIKOR HAMIS......UGYANEZ ÉRVÉNYES A VEZÉRPARASZTRA IS......

Kurt úrfi teutonordikus vezértrolI 2022.10.29. 18:16:06

Rólam se feledkezzetek meg!

ADATOK
Kurt úrfi teutonordikus vezértrolI
0 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2018.02.19. óta tag.

Kurt úrfi teutonordikus vezértrolI 2022.10.29. 18:16:53

@ulpius66: Simán lehet azt is hamisítani. Csak te hülye vagy hozzá.

ulpius66 2022.10.29. 18:27:33

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroIl:

"Álmomban két macska voltam és játszottam egymással."

ulpius66 2022.10.29. 18:29:32

Na, már a Birkát is hamisítják......pedig ő spíler az informatikában.....

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.29. 18:30:10

@ulpius66: Te butus! Saját magam is én hamisítottam, hogy ne lehessen hamisítani. Na várjunk csak, most akkor én vagyok én, vagy én vagyok ő? Esetleg te vagyok én? Be kell vennem a skizofrénia elleni gyógyszerem. :-))

ⲘⲁⲭѴⲁI ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró régi · http://bircahang.org 2022.10.29. 18:32:14

@ulpius66: Összekevertem a síkosítót az erőspistával. Azóta ég a seggem.

gigabursсh 2022.10.29. 18:38:49

Ahogy várható volt. A minden napra morgolódás bevezette az előmoderálást, el is tűntek a kommentelők. Itt meg pezseg az élet. Így kell a blogot taccsra tenni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.29. 18:41:09

@gigabursсh: Minden bloggal ez történt amikor bevezette az előmoderálást. hakapeszi blogja például egy klassz hely volt. Bevezette, mindenki eltűnt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.29. 18:44:31

A szevasztopoli orosz flottát drón támadás érte. A ruszkik meg sírnak hogy terrortámadás érte őket. Akkor ezek a buzik mit csinálnak Ukrajnában? Úgy látszik nem ízlik nekik az amit főztek. :-))

a nagy hohohorgász 2022.10.29. 18:50:06

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: álmomban blmes voltam és tuntettem aztán rám szóltak hogy biden alatt nem szabad. Várjatok az nem is álom volt:))))))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.10.29. 18:50:23

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ma nem tagának kéne lenned? Vagy nekem kellene taga lennem? :))
Megnézem a beosztást....

ulpius66 2022.10.29. 18:59:18

Tik mindnyájan hülyék vagytok!

EGYEDÜL ÉN VAGYOK HELIKOPTER!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.29. 19:27:53

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Nem ma neked kellene lennem, vagy neked nekem és tagának, bircába bújva.

@ulpius66: Félrehallottad amit mondtak neked. Te héliumos kuffer vagy.

а nagy hohohorgász 2022.10.29. 19:30:39

@a nagy hohohorgász: Nem is álom volt. Abból gondolom hogy fáj a seggem.

6.Lenin 2022.10.29. 19:39:34

@Androsz:

Ez a része világos. Én 56 -ban láttam a sok tizenéves gyerek friss sírjait (12 évesen) akkor én szégyelltem, hogy semmit nem tettem az ügyért. Most már azokat sajnálom akik fiatalon meghaltak valamiért, egy szart érő jövőért. És itt most nem a politikusokra gondolok. "NÉP "ér ez még valamit, vagy a nemzet, haza, meg ilyen ma már faszságot jelentő üres fogalmak?
Ezt gyalázták meg, szerintem. A feleslegesen feláldozott életeket, és a már üres fogalmakat. Lehet, hogy én vagyok már maradi gondolkodású.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.29. 19:40:56

@ulpius66: Nesze neked! Te vártad a háborút!

"Magyarország megszállása is felvetődött az orosz köztévében
A Kreml propagandistája, Vlagyimir Szolovjov az orosz közmédia adásában kifejtette: az orosz–ukrán konfliktus már egy gigantikus európai háború kitörésének küszöbén áll.
Vendége, a közgazdász Jevgenyij Szatanovszkij úgy véli, az Egyesült Államok azt akarja, hogy a háború ne terjedjen tovább Európán, és benne van a lehetősége egy páneurópai háborúnak is.
„De miért kellene az orosz hadseregnek megállnia Munkácsnál vagy a magyar–ukrán határnál? Miért ne lehetne ebből egy világháború?” – tette fel a kérdést Vlagyimir Szolovjov."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.29. 19:43:19

@6.Lenin: "Én 56 -ban láttam a sok tizenéves gyerek friss sírjait (12 évesen)" - ennyire lelkes voltál hogy már 12 évesen felvettek téged az ÁVH-ba?

élhetetlen 2022.10.29. 19:48:09

@ulpius66: „Az én nick-nevemet is ellopták...... CSAK A NAGYOK NICKJEIT LOPJÁK!”. Nagynak képzeled magad. Lehet, hogy méretre az vagy, de az agyad és a világlátásod szűk. Lilivel semmi baj nincs. ha buta lenne, nem várná tárt karokkal az egyetem. Nem akar ebből karriert csinálni, tehát nincs olyan hogy „eldobják”. Amit meg kéne értened, hogy csak két hely van, ahol mindegy, mit mond a szónok, a hívek áhítattal Az egyik a templom, a másik Orbán csak a híveinek tartott rendezvényi. Ha Lili mond egy szolid beszédet a tanárok mellett, arra senki nem emlékezne már. Csak ezt fel kéne fognod, te nagy!

6.Lenin 2022.10.29. 19:53:35

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Mi a faszért erőlködsz, hogy végre elismerjem , hogy egy oltári nagy gyökér vagy?
Több éve már teljesen tiszta ez előttem.

6.Lenin 2022.10.29. 20:06:02

@élhetetlen:

Nagy Blanka melyik egyetemen tanul, vagy a fekete nővér, a Pukli gyerek? Vagy a füttyös Peti és még sokan mások. Hány név tűnt el haladóéknál az elmúlt 30 év alatt? Vagy csak az utóbbi 10en valahány évben?

élhetetlen 2022.10.29. 20:10:15

@ulpius66: Zsócát nem kell megvédeni, őt megvédi a NER, ld lovagkereszt, és ebben a rendszerben nem Lilike a faszszopó.

6.Lenin 2022.10.29. 20:10:49

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Szerintem ők se áldozták volna fel az életüket, ha tudták volna előre, hogy ekkora gyökerek, mint te, is majd ingyen vehetnek levegőt egy szabad országban. Miattad kár volt meghalniuk, meg az ilyen trágár buta P-kért.

ulpius66 2022.10.29. 20:12:32

@6.Lenin:

Nagy Blanka Olaszországban pornó-filmezik......

6.Lenin 2022.10.29. 20:27:40

@ulpius66:

Lehet, hogy szívesen megnézném ruha nélkül, ha nagyon kéne már egy egészségeset hánynom. Talán még fizetnék is érte. Bár az utóbbiban még én is kételkedem .

ulpius66 2022.10.29. 20:33:00

@élhetetlen:

Pankotai Lilike:
"Azt hiszed, ki tudod törölni a gondolkodást?
A faszt.
A generációm vállalja fel a hivalkodást, hogy leszarjuk,
ki az anya, és ki az apa,
csak szeresse azt a gyereket, akit a ti nemzedéketek nem mert felnevelni sem.
Mert nekem soha nem az lesz az első, kedves Hír TV,
hogy ki kinek a faszát szopja teli erőből."

"A faszomat bele az ideológiákba,
mert mi már merünk azok lenni, akik akarunk valójában."

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.10.29. 20:33:15

@6.Lenin: Maradi vagy, de azok sem egészségesek, akik szerint a maradiság automatikusan valami rossz. Értelek.

kajakibrahim 2022.10.29. 20:38:00

@ulpius66: munkásőr, kevered szájerjózsival, akire kiverted!

kajakibrahim 2022.10.29. 20:39:46

@6.Lenin: szarházi, már a faszodat se találod meg, makszimum akkor, mikor magad alá vizelsz!

6.Lenin 2022.10.29. 20:41:27

@Androsz:

Vállalom, ha a maradiságom még egy szikrányi emberi érzést jelent a másik ember iránt. (nem az emberre hasonlítók, vagy akik külsőleg annak látszanak, gondolok)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.29. 20:44:11

@6.Lenin: "nagyon kéne már egy egészségeset hánynom" - csak szagolj bele a pellusodba! :-))

kajakibrahim 2022.10.29. 20:45:53

@6.Lenin: "Vállalom, ha a maradiságom még egy szikrányi emberi érzést jelent a másik ember iránt."

egy képmutató fasz vagy, ahogy az isteneid, a csutigeci és a háborús bűnös putler!

kajakibrahim 2022.10.29. 20:47:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

ezek a nyomorult fityeszorkok szétkúrják az országunkat.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.29. 20:51:41

@kajakibrahim: Ahogy a nép életszínvonala leromlik, szépen felnyílik sokak szeme. Van félnivalójuk a NER lovagoknak. Ha megszorongatják őket, majd simán feldobják egymást enyhébb büntetésért. Az a baj, hogy ehhez egy háború kellett és vérben gázolnak Ukrajnában. Az oroszok is megszívják. A rengeteg ásványkincsükből sem voltak képesek egy rendes gazdaságot összehozniuk. Született muzsikok.

élhetetlen 2022.10.29. 20:53:13

@6.Lenin: „Hány név tűnt el haladóéknál„ Miből gondolod, hogy bármelyik politikus akart lenni, hogy időnként a címlapon legyen, vagy „celebek” akartak lenni, hogy megírják, hogy tíz kilót híztak, vagy fogytak? Vállaltak valamit a jó ügy érdekében, a NER-rel szemben nem jött be, most dolgoznak tovább. Ha Nagy Blanka nem jár egyetemre, hanem dolgozik, azzal mi a baj?

6.Lenin 2022.10.29. 20:54:46

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Sekély e kéj, te barom. Te nem szórakozol, hanem beteg vagy, agyilag, de ez nem újdonság nálad. gondolom öröklött tulajdonságod ez

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.29. 20:58:03

@kajakibrahim: Nagyon! :-)) Mit szólsz? A vén nyugger munkásőr megint telecsinálta a pellusát és nagyon nyűgös ma.

élhetetlen 2022.10.29. 20:58:21

@ulpius66: „Nagy Blanka Olaszországban pornó-filmezik......”. Megbízható forrás?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.29. 20:58:46

@6.Lenin: Mi baj vén csont? Kicsit depisnek tűnsz! Jó hír! :-))

6.Lenin 2022.10.29. 20:58:53

@élhetetlen:

Tudod kik paroláztak vele? az EU-ból is? (Nagy Blanka) Ne égesd magad ennyire.

De van egy ajánlatom. Fizetek egy rekesz sört, ha leírod az ellenzéki oldalról az első értelmesnek tűnő ember nevét. Ha a DK-ból hoznál nevet, duplázom a tétet.

élhetetlen 2022.10.29. 21:02:26

@6.Lenin: Ha hányni akarsz, vagy nézz a tükörbe, vagy olvasd vissza a kommentjeidet. Ez utóbbi is elég lehet, mert a külsődet nem ismerem.

6.Lenin 2022.10.29. 21:02:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Magaddal beszélgetsz? Taga20 is valszeg te vagy. Meg sok már betegagyú nicktolvaj is. Nőd volt már?
Vagy csak az út széléről, pénzért?

ulpius66 2022.10.29. 21:06:36

@élhetetlen: "„Nagy Blanka Olaszországban pornó-filmezik......”. Megbízható forrás?"

Porn.hub

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.29. 21:07:13

@6.Lenin: Tudom hogy rettegsz tőlem, már minden nick mögött engem sejtesz. :-))

kajakibrahim 2022.10.29. 21:07:29

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Ahogy a nép életszínvonala leromlik, szépen felnyílik sokak szeme. "
ha igazad lenne, akkor most a csutigeciéknek 5% lenne, de 50% van.

amit te képzelsz az egy normális ország. én is szeretném, ha ez lenne, de kurvára nem ez van.

uploads.disquscdn.com/images/6a9c542a42726058005d26c9d4fd52cf1c3b69d5a7cf43170fdcae65e07bd41b.jpg

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.29. 21:08:42

@ulpius66: "Porn.hub" - közben szexelsz az ötcombú asszonyoddal? :-))

ulpius66 2022.10.29. 21:08:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: " Mikor írt @ulpius66: utoljára igazat?"

Ezt kikérem magamnak!!!!... még a gyanúsítgatás is sértő!!!!!!

ÉN MINDIG IGAZAT ÍROK, CSAK TIK NEM HISZITEK EL!
(hanem gyalázkodtok, és gyűlölködtök....)

6.Lenin 2022.10.29. 21:10:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Olvastam a Zöldi úr blogját, Lencsés Pityu. Én tőled rettegnék? B+ te nagyobb gyökér vagy mint gondoltam.

kajakibrahim 2022.10.29. 21:11:24

@6.Lenin: munkásőr, taga20 és kurt úrfi még csak nem is találkozott soha.

te viszont remélem találkozol a teremtőddel:)))

kajakibrahim 2022.10.29. 21:14:02

@ulpius66: "ÉN MINDIG IGAZAT ÍROK, CSAK TIK NEM HISZITEK EL!"

gecc, most lebuktál!
értelmes ember nem ír olyat, hogy TIK!:)))

6.Lenin 2022.10.29. 21:17:27

@kajakibrahim:

B+ legalább arra figyeljetek, hogy ne használjatok azonos szavakat. Miért gondolod, hogy azt a találkozást megúszod?
Nem tudom hány éves lehetsz, de én biztosan állíthatom, hogy a találkozás nem történhet meg 76 éves koromban. Neked mik az esélyeid taguci, a májad meddig bírja?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.29. 21:19:13

@kajakibrahim: Persze. De csak akkor ha szedjük a skizofrénia elleni gyógyszerünket. :-)) Remélem @6.Lenin: nem leszek sosem. Nem bírnám magam alatt a szar szagot. :-))

6.Lenin 2022.10.29. 21:20:57

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Akkor miért nem költözöl már el otthonról,

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.29. 21:22:17

@6.Lenin: Már a Lencsés Pityu is én vagyok? :-)) Esetleg a Pásztor Miki is? (wmiki) :-))

kajakibrahim 2022.10.29. 21:22:17

@6.Lenin:" B+ legalább arra figyeljetek, hogy ne használjatok azonos szavakat. "

hol használtunk? mutasd meg te hazug kisgeci!

munkásőr, többet néztem ki belőled, mint a putler gazdádból!:)))

6.Lenin 2022.10.29. 21:22:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Lencsés Pityuka, hány nicken keverted már a szart?1'x légy már őszinte, te szerencsétlen elmebeteg.

6.Lenin 2022.10.29. 21:25:53

@kajakibrahim:

Miből gondolod, hogy te megérsz annyit? Taguci, ne légy már te is ekkora gyökér. Legalább a hülye képeidről leszokhatnál már.

Na, jó nem vagyok szakorvos, de van remény számotokra talán újra nyitják az OPNI-t

élhetetlen 2022.10.29. 21:26:46

@ulpius66: Érdekes, hogy nem ezt vetted ki az egészből „És a legjobb az egészben, hogy nektek volt is lehetőségetek a rendszerváltásra.”, „nem érdekel minket,ki az anya, és ki az apa,csak szeresse azt a gyereket„ „fáj, amikor a mai fiatalok kiállnak magukért és tanáraikért,és azt mondják rájuk, a megátalkodott libsik „, „Pont arra nevelt a 12 pont és az aradi vértanúk,amiért éppen itt most felszólalok„,”én és mi vagyunk a jelenés a … jövő.”. Te csak a f@t értetted az egészből, és büszke vagy magadra.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.29. 21:27:51

@kajakibrahim: Figyelj! Ha névelőt használunk, szerinte már akkor te vagy én. Vagy én vagyok te. Vagy mi vagyunk a Lencsés Pisti. Mindegy. Össze van zavarodva. Ebből soron kívüli pelenka csere lesz. :-))

kajakibrahim 2022.10.29. 21:29:08

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
pedig szerintem leninben is van/volt valami jó. talán gyerek korában;)

ja és, most hogy jön a karácsony, vigyázzá!:)))

uploads.disquscdn.com/images/3c0d394abbdc134fd1c19047ec6b1ac66ac6443eed7e52800638ed9db7ed579c.jpg

6.Lenin 2022.10.29. 21:33:15

@élhetetlen:

,”én és mi vagyunk a jelenés a … jövő.”.

"Jelenés" úristen már a haladók is lehetnek majd szentek, vagy mi a lópisztoly? Csak nehogy álmomban kövesse el a jelenést.

kajakibrahim 2022.10.29. 21:34:52

@6.Lenin: munkásőr, hazudozol rólam és kurtról, erre jössz evvel a faszságóddal.

szedd má össze magadat erre a pár évre, amíg itt rontod a levegőt!:)))

uploads.disquscdn.com/images/8987f3deec59a24fa611ef1a9ab60d155d955ba27ebd2226c387df3005d80019.jpg

Etniez 2022.10.29. 21:37:04

@6.Lenin: Én wc-kefét akkor fogok a kezembe, amikor megmosom a fogaidat, szart ugyanis azzal kell tisztítani.

6.Lenin 2022.10.29. 21:38:03

Na, már nagy a túlkínálat a gyökerekből, inkább ipi-apacs. Nem szeretném, ha rémálmaim lennének.
Vergődjetek. ez már innen kezd kurva unalmas lenni.

ulpius66 2022.10.29. 21:38:12

@6.Lenin:

Aztán ki volna a hibás, ha ez a Pantonai Lilike egy gyenge pillanatában felkötné magát???????

Nyilván az egész ballibsi bagázs az iskolát, a tanári kart és az igazgatót hibáztatná!!!!

Holott az igazi bűnös NOÁR, aki felparancsolta a színpadra ezt a szerencsétlent!!!!!

6.Lеninx 2022.10.29. 21:38:13

@Etniez: A protkómra úgy is ráfér már egy alapos tisztogatás. A nővérke szerint büdös.

Etniez 2022.10.29. 21:38:57

@ulpius66: Konkrét linket dobj hazudozás helyett...

6.Lenin 2022.10.29. 21:41:12

És még csodálkozik valaki a 4. kétharmadon? Vajon mit szeretnének ezek a gyökerek elérni?

Etniez 2022.10.29. 21:41:39

444.hu/2022/10/29/az-orosz-kozmediaban-arrol-beszelgetnek-hogy-nem-kene-megallni-az-ukran-magyar-hatarnal

Azért elgondolkodtató, hogy mi jár az orosz testvéreitek fejében...

Szerencsére erre nem fog sor kerülni, mert még Ukrajna is nagy falat lett nekik, a következő 20 évben nem fognak háborúzni.
Azért az elég vicces, hogy ezzel a hadsereggel fenyegették a NATO-t, amikor a NATO C-válogatottjával sem bírnak.

Etniez 2022.10.29. 21:42:34

@6.Lenin: Nem csodálkozunk :)

Magam részéről megveszem a lakásaikat, aztán visszabérelhetik tőlem. Ő kis boldogok, mert 2/3, én is mert nekem termelik a pénzt.
Így kell a birkákkal bánni.

6.Lenin 2022.10.29. 21:42:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ha te egy ember kinézetű barom vagy, akkor igen. Utálom az olyanokat, Pityuka.

kajakibrahim 2022.10.29. 21:44:16

@6.Lenin: mivan munkásőr, fucc mint az istened, a putyinorkok?:)))

www.youtube.com/watch?v=uEUwZ2Ni_-s

6.Lenin 2022.10.29. 21:45:07

@Etniez:

Álmodozol kiscsikó. Még a pakik is utálnak. De miért lettél ilyen morcos? Csaknem valamit eltaláltam veled kapcsolatban?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.29. 21:46:04

@Etniez: ja. A 144 milló emberükkel, a lófasznyi, energia exportból élő gazdaságukkal, a röhejes hadseregükkel játsszák itt az eszüket. Nem lenne annyi atomfegyverük, mindenki csak röhögne rajtuk.

kajakibrahim 2022.10.29. 21:46:07

@6.Lenin: "Na, már nagy a túlkínálat a gyökerekből, inkább ipi-apacs. Nem szeretném, ha rémálmaim lennének.
Vergődjetek. ez már innen kezd kurva unalmas lenni. "

segget csinálsz a szádból munkásőr!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.29. 21:47:50

@6.Lenin: Az előbb már azt ígérted hogy elhúzol. Csak kecsegtettél vele minket? Maradsz? Élvezed ha feltöröljük veled a padlót?

6.Lenin 2022.10.29. 21:48:53

@kajakibrahim:

Hát nem örülnék ha elkapnék valamit tőletek az biztos. Taguci, kurva unalmasak vagytok már, eddig kicsit szórakoztam, de meguntam már. Majd máskor, ha nagyon hiányzik, hogy valaki megírja őszintén nektek, hogy kik is lehettek élősúlyban. Csak bólints, majd leírom néhányszor újra.

Etniez 2022.10.29. 21:49:53

@6.Lenin: Kurvára felzaklattál :DDD

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.29. 21:50:44

@6.Lenin: Túrj bele a pellusodba, majd nyald le az ujjad! Attól elkábulsz. :-))

élhetetlen 2022.10.29. 21:51:48

@ulpius66: Érdekes oldalakat látogatsz, de Nagy Blankára senki nem jön fel, aki arcra hasonlítana, Te miről ismerted fel?

6.Lenin 2022.10.29. 21:54:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ezt a padlófeltörlést vártam. Túl hamar jöttél vele. B+, te már nem leszel normális soha.
Megvolt ez is, most már tényleg
L

Etniez 2022.10.29. 21:58:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Igen, elképesztő csalódás az orosz hadsereg.
2022 már nem a tömeghadseregek kora, ők pedig arra alapoznak.
A most berántott kiskatonák is hazamennek zsákban jövő tavaszig, figyeld meg hogy rá fognak állni a békére az oroszok. Elfogyott mindenünk. Kiskatona van, az meg lehet öletni és lassítani az ukránokat, de a NATO jól csinálja. A mostani terror akciókra is tolja a legújabb fegyvereket, Oroszország megtanulja, hogy mindenre van válasz és csak rosszabb helyzetben lesznek, mint előtte.

Most elérték, hogy az ukránok a _legmodernebb_ légelhárító fegyvereket kapják meg ingyen...
Mindezt két hét áramszünetért. Gratulálok. (ők is rájöttek, abbahagyták az ilyen jellegű csapásokat)

ulpius66 2022.10.29. 21:58:51

@6.Lеnin: Persze még Lilike művésznő is lehet pornósztár...... mondjuk ehhez át kéne plasztikázni az arcát és felpumpálni a melleit!
(de az is lehet, hogy az az életcélja, hogy egy családban ő legyen az apa....)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.29. 21:59:14

@6.Lenin: Látom már tisztában vagy vele mi lesz veled a szokásos menetrend szerint.

6.Lenin 2022.10.29. 22:00:00

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Neked ez már bejött? És ilyen állapotban szoktál kommentelni? Azta!
LL

ulpius66 2022.10.29. 22:01:56

Na, én megyek tentizni!

Úgyis lejárt a műszakom!
(meg egyébként is megjött a nick-tolvajom.... a továbbiakban ő képvisel engemet...)

élhetetlen 2022.10.29. 22:02:51

@6.Lenin: Talán olvasd el a szöveget, ott külön van írva az és. Ha egy rapben ez összefolyik, és te nem érted, arról csak te tehetsz, vagy a ritmus.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.29. 22:05:44

@Etniez: Hülye putyin szépen hazavágja a saját népét. Sajnos.

6.Lеninx 2022.10.29. 22:11:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ébren kell maradnom amíg jön az éjszakás nővér, különben nem raknak tisztába ha alszom.

élhetetlen 2022.10.29. 22:28:00

@6.Lenin: A DK-ból Dobrev. Sokkal több esze van, mint gondolod, és neked valaha is volt. A fogadástól elállok, mert ahhoz találkoznunk kéne, amihez semmi kedvem.

Nzoltan 2022.10.30. 05:18:48

A huszadik század magyar történelme arról szólt, hogy a baloldalnak mindig kihívást jelentett a tudás és ezért üldözték az okos embereket, miközben piedesztálra emelték a hülyéket.
Nem változott semmi, most is ezt látjuk.
Aztán csodálkoznak, ha nem rúgnak labdába.

Nzoltan 2022.10.30. 05:24:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ha az oroszoknak nem lenne atomfegyverük, akkor már nem lenne Oroszország. És az agresszor a nato lenne.
Nem kell lenézni az oroszokat, mert jelenleg lépést tartanak a nagy nyugati szövetséggel.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.30. 07:05:13

@Nzoltan: Na akkor mesélj o1g kormányának okos embereiről! Szépen sorban!

Mivel tartanak lépést az oroszok? Az ukránokba is beletörik a bicskájuk. Ezek muzsikok, akik csak a tömegtermeléshez és a tömeg feláldozásához értenek. Chip technológiában 20 évvel le vannak maradva. Még egy qrva gázturbinát is nyugatról kell hozatniuk.

a nagy hohohorgász 2022.10.30. 08:44:47

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: én a helyedben lilike iq és pisa tesztjevel dicsekednek:)))))

6.Lenin 2022.10.30. 09:14:25

@élhetetlen:

Nem vitatom , hogy nincsenek diplomái. Ő nem hülye, ő gazember. Az "értelmes" nem csak a diplomákat jelenti, hanem emberi, erkölcsi értéket is.

6.Lenin 2022.10.30. 09:19:31

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nem vagyok kíváncsi a te módszereidre. Lehet, hogy neked ezek bejöttek. Gondolom a többit a családodból meríted, hiszen te látod közelről ezeket. Te olyan bárgyú vagy, hogy már a szomszéd kutyájának is fájdalmai lehetnek tőle, mert feszt vonyít.

6.Lenin 2022.10.30. 09:32:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

bocs, de az idézet lemaradt...

"@6.Lenin: Túrj bele a pellusodba, majd nyald le az ujjad! Attól elkábulsz. :-))" Neked ez be szokott jönni? És ilyen állapotban írod a kommentjeidet? Hihető.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.30. 09:35:55

@6.Lenin: Nocsak? Vonít a szomszéd kutyája? Biztos kiáramlik a bűz miattad a gerontológiáról. Vagy csak hallucinálsz.

@a nagy hohohorgász: Ha pisa tesztet szeretnél szívesen lehugyozlak. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.30. 09:37:15

@6.Lenin: Most dolgom van, csak bekukkantottam. Neked meg vissza kell kotródnod az ágyadba, mert lassan jön a vizit.

6.Lenin 2022.10.30. 09:41:00

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

A hülyeségedtől vonyit, te csak szopogasd az ujjaidat, és nézz körül otthon, hogy mindenki rendben van-é. Amikor te távol vagy, ki vigyáz rájuk?

6.Lenin 2022.10.30. 09:43:57

@@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ja , és az ő ujjaikat te szoktad szopgatni? Csak az ujjaikat? Hogy te miket nem szox csinálni, bár a szövegeid szerint nincs min csodálkozni.

birkamenet 2022.10.30. 11:31:53

@Nzoltan: "baloldalnak mindig kihívást jelentett a tudás és ezért üldözték az okos embereket, miközben piedesztálra emelték a hülyéket."

Na megjött A NAP HÜLYÉJE!

Öcsém, a kétmillió értelmi fogyatékos birkatáborból ekkora poént megereszteni! Emmán teljesitmény, szerintem IQ dijat fogsz kapni a CÖF-től.

birkamenet 2022.10.30. 11:33:17

@6.Lenin:

Mi a fidernyák természetes ellensége?

A valóság.

kajakibrahim 2022.10.30. 12:07:51

@6.Lenin: munkásőr, az a valóság, hogy a csutigeci istened és te is egy patyomkin faluban éltek!

uploads.disquscdn.com/images/a52d86df2ed316a1cd9216b4553db874d1109f62f58b3b9015e7984214b08a69.png

kajakibrahim 2022.10.30. 12:09:31

@a nagy hohohorgász: pecás, az volt már, hogy basztelibe a fityeszeskurvaanyádat?

birkamenet 2022.10.30. 12:58:52

@6.Lenin:

Köszi, hogy igazolod, hogy a kétmillió értelmi fogyatékos fidernyák a valóság.

Meg az általuk tönkre vert, putyinnak meg a Kinai Kommunista Pártnak eladott Magyarország.

6.Lenin 2022.10.30. 13:32:01

@birkamenet:

figyelj ide gyökér, ha 2 millió birkát képtelen legyőzni 6 millió agyon művelt okostojás, akkor ott valami nem stimmel. Akkor az a 6 millió nyilván hülyébb lehet csak.
De ezt egy szellemileg sérült gyökér-te-soha nem leszel képes felfogni. Tudod mi az a logikus gondolkodás?
Segítek.
Nem kutyabetegség.

6.Lenin 2022.10.30. 13:33:13

@kajakibrahim:

Taga20, te meg a hülye képeid már kurvára unalmas.

kajakibrahim 2022.10.30. 13:52:45

@6.Lenin: mi van munkásőr, zavar a valóság?:)))

ezt láttad már bumer? bár valószínű nem fogod érteni.

uploads.disquscdn.com/images/6d89d02cd2b310384343b1c1638916e15c5759d9cbc4395d9a95a01f449994bd.png

6.Lenin 2022.10.30. 14:09:51

@kajakibrahim:

Erdő szélén lakom. Néhány éve az erőműveket is fával fűtötték, meg a lakásokat is. Semmi gond nem volt a fával. Mindig van kiszáradt fa dögivel, és ültettek is, tehát újra terem.
Persze az ilyesmit a proli bunkók soha nem értették. amit a goré mond azt ordibálják.
Bunkókám, ha józan vagy néha próbálj meg gondolkodni is, ha van még néhány agysejted.

a nagy hohohorgász 2022.10.30. 14:36:46

@kajakibrahim: volt, a lilike pont ezt mondta függetlenként :)))))) menjél pisa tesztre kurt urfi nicked után :)

birkamenet 2022.10.30. 14:44:06

@6.Lenin:

Hehe te ifjúrákosista munkásőr, nem kellett volna kibukni az elemiből, oszt akkor tudnál számolni meg valóságot értelmezni.

Budapestre orbán már be se mer menni, annyira el van ott páholva a Fiatal Putyinista Pártja. Mert ott nem lehet csalni a választáson, túl sokan figyelik. Marad a vidék, ahol láss csodát, "képesek "kompenzálni a veszteséget. Ott, ahol mindenki a fidesstől függ, még az ellenzék is neki dolgozik.

Itt az is jól jön, hogy legalább 500 ezren akik külföldön dolgoznak teljesen el vannak lehetetlenitve a szavazástól. Aztán ezekhez jönnek még az importált álmagyar szavazók, na meg persze becsalnak több 100 ezer határontúli magyar szavazatot.

Aztán ha még ezután sincs meg a vidéki kétharmad, akkor jönnek a lukasenkoi választási módszerek. Nem is csoda, hogy Lukasenko volt a legelső, aki gratulált orbán diktátorodnak.

Igy jön a kétmillió birkához még 1 millió fake fidernyák szavazat, úgyhogy te agymosott, a matematika az, hogy mint minden országban, 30% Orbanisztánba se megy el szavazni, a maradék meg jól bevált, mindenféle módszerrel meg van manipulálva. Oszt igy a kétharmadnyi győzelemhez kétmillió fix birka elég is.

birkamenet 2022.10.30. 14:46:50

@6.Lenin: Erdő szélén lakom

Na mi van, Tündérnesében már a panelt is bebuktad, nem ment a fenntartása?
De legalább az erdőben se az esőviz, se az áram rezsije nem érint téged.

6.Lenin 2022.10.30. 14:54:46

@birkamenet:

Panelban a prolik laknak köcsög. Mo egyik legszebb részén lakom. Panelban soha nem laktam.
Itt minden van, víz, gáz, szennyvíz csatorna, optikai kábel, szélessávú internet. Gyökér, BP-en néhány külső kerületben az ittenihez képest nyomorban élnek.
Miért nem jössz ki már a fényre, gyökér. Ismered te Mo-ot?

kajakibrahim 2022.10.30. 15:01:29

@6.Lenin: "Mo egyik legszebb részén lakom."

felcsúton laksz, te csuszómászó:)))

kajakibrahim 2022.10.30. 15:04:07

@a nagy hohohorgász: lilike pont nem ezt mondta, te fogyatékos fityeszork, hanem aszt, hogy baszd teli a csutigecivajdádat, mert szétbasszátok az országot 12 éve!

ja és veletek fityeszfaszokkal ez a gond!:

i.imgur.com/58w4HgC.jpg

6.Lenin 2022.10.30. 15:08:39

@kajakibrahim:

Katonaként jártam valamilyen al-, vagy fel- csúton, de már pontosan nem emléxem. Kézilabda bajnokságon, de sajna nem ismertem a szabályokat hogy is játszák ezt a faszságot, és fenyítés lett a vége, de megérte friss levegőn lenni néhány órát.
Sokkal szebb vidéken lakom, körbe erdők, várak. Remek kiránduló helyek.

ulpius66 2022.10.30. 15:14:14

Dumpling!

Te csak a Gombóc Artúró vagyol, vagy te vagyol a Sir Gombóc is?

kajakibrahim 2022.10.30. 15:17:42

@6.Lenin: merre laksz munkásőr? csak nem szégyenled, hogy hol?!

6.Lenin 2022.10.30. 15:39:54

@kajakibrahim:

Már többször is leírtam, sőt linket is adtam. Ez a 7. hely ahol lakom. Hajdúszoboszló után külföld, amióta visszajöttem, itt lakom. Esztergom környékén születtem. Ott volt a 1.
A hegyeket, erdöket imádom. az Alföldet nem tudtam mexokni. Közben itt-ott is előfordultam Mo-on.

www.youtube.com/watch?v=3H2-QEWF8dA az egyik vártól néhány km-re.

élhetetlen 2022.10.30. 15:41:24

@6.Lenin: Persze. Aki kiáll a társaiért és magáért, az gazember. Bezzeg te és Ulpius, ti vagytok az erkölcs mintaképe. Kár, hogy ilyen gyöpösek vagytok. Ulpinak már elmagyaráztam, hogy, ha Lili elmond egy szolid beszédet, arra már a kutya sem emlékezne. „Nem akar ebből karriert csinálni, tehát nincs olyan hogy „eldobják”. Amit meg kéne értened, hogy csak két hely van, ahol mindegy, mit mond a szónok, a hívek áhítattal hallgatják. Az egyik a templom, a másik Orbán csak a híveinek tartott rendezvényei”

kajakibrahim 2022.10.30. 15:48:13

@6.Lenin: "Már többször is leírtam, sőt linket is adtam."

én mek többször kivertem. és?

bazdmeg, kérdeztem tőled egy egyszerűt, te meg süketelsz itt nekem!

mégegyszer! én érden lakom, te hol laksz munkásőr?

6.Lenin 2022.10.30. 16:00:09

@élhetetlen:

Tévedsz. Lilike beszédére néhány hónap múlva a kutya nem fog emlékezni, de rá sem. Pont te beszélsz szolidaritásról, közben Dobrevet hozod fel? Egy gazember család egyik tagját? Ő áll ki másokért? A Feri?
Vagy bárki a DK-ból? Észnél vagy te?
Én nem vagyok tagja a Fidesznek, egyik pártnak se, nem is leszek, de a Fideszre szavazok 1994 óta, és még fogok is, ha nem lesznek jobbak, de sehol nem látni ilyeneket, még csírájukban sem.

Miért szavaznék gazemberekre? Én mindig megéltem a saját munkámból, de ez a kormány segített a legjobban. Van összehasonlítási alapom, hiszen éltem a Rákosiék alatt is. 1948-ban mindenünket elvették. Mindent elölről kellett a szüleimnek kezdeni. Nekem főleg, hiszen már az óvodából is kitiltottak, mint osztályidegent, ami elég sokáig kísért az életemben. Te beszélsz a szolidaritás hiányáról?
Kivel legyek szolidáris? A DK-val? A gazemberekkel? A Fidesz se tökéletes, de ennyit senki nem tett az országért, az emberekért, mint ők. Ők is emberekből vannak, de magasan jobbak bármelyik bandánál. Ja és vallásos se vagyok, nem tudom mit mondanak a templomokban, de vallások nélkül az emberiség már régen kipusztult volna.

a nagy hohohorgász 2022.10.30. 16:03:01

@kajakibrahim: megjott a pisa tesztetek eredménye! 1/3

kajakibrahim 2022.10.30. 16:07:51

@a nagy hohohorgász: fogyatékos fityeszagyfasz, a ruszki haverjaidnak is megjött, aztán néztek, mint ponty a szatyorban!:))

uploads.disquscdn.com/images/edd9ac6b7a08591152ab3c1b32a719aa8a0452c45eee07db4ebddbb9bbb21b3a.jpg

6.Lenin 2022.10.30. 16:10:10

@kajakibrahim:
A saját lakásomban ott, amelyikről linket is küldtem. Nekem tuti, hogy eszembe jutna bárkit is felkeresni, de itt már fenyegettek ilyesmivel. Túl sok még a vadbarom Mo-on.

Ha szeretnéd megismerni a vidéket, meghívhatlak, van hely vendégeknek is. Már többen is jöttek ide. Nálunk aludtak és bejárták a vármegyét, sőt Kassa sincs messze. Egy feltételem van, utálom a bunkókat. Itt még elviselem őket, de egy légtérben már lehet, hogy agresszív lennék.

www.youtube.com/watch?v=QkBPoGCPE04

kajakibrahim 2022.10.30. 16:12:06

@6.Lenin: "Én nem vagyok tagja a Fidesznek, egyik pártnak se, nem is leszek, de a Fideszre szavazok 1994 óta, és még fogok is, ha nem lesznek jobbak, de sehol nem látni ilyeneket, még csírájukban sem.

Miért szavaznék gazemberekre?"

te fogyatékos vagy munkásőr! és van még legalább 3misi ilyen agyhalott fasz, mint te.

kajakibrahim 2022.10.30. 16:17:25

@6.Lenin: rámstejn nekem is a kedvencem a depes mellett, de szerintem ez az egyik legjobb számuk a sok közül;)

www.youtube.com/watch?v=53rCIbKHCeU&list=RD53rCIbKHCeU&start_radio=1&rv=53rCIbKHCeU

6.Lenin 2022.10.30. 16:25:11

@kajakibrahim:

Nekem nem, de tudtam, hogy te szeret5ed őket.

www.youtube.com/watch?v=fPm8_6onqo0
Gondolom ezt a legjobban.

6.Lenin 2022.10.30. 16:32:16

@kajakibrahim:

És 1,9 millió hozzád hasonló barom, szerencsére 1re kevesebben.

kajakibrahim 2022.10.30. 17:28:02

@6.Lenin: milyen kedves gyerek vagy te munkásőr:)))

de szerintem ez a nonplusultra tőlük:)))

www.youtube.com/watch?v=thJgU9jkdU4&list=RDthJgU9jkdU4&start_radio=1&rv=thJgU9jkdU4

a nagy hohohorgász 2022.10.30. 17:59:40

@kajakibrahim: te mesélj már, mzp és dobrevne nektek is adott az amcsi pénzből? Vagy még mindig az mszmp lopott partvagyonanak okosba privatizaciojabol kapjátok a judas pénzt? Hahaha

a nagy hohohorgász 2022.10.30. 18:16:21

@kajakibrahim: vagy ti is tarhaltok mint a független telex? :))))

birkamenet 2022.10.30. 18:37:41

@6.Lenin:

Miért van, az hogy ti orbán segglakók többnyire zsákfalvakban, tanyán, erdőszélen, lepusztult panelban na meg hid alatt laktok? Ennyire vittétek Tündérmesében?

kajakibrahim 2022.10.30. 18:46:21

@birkamenet: nem érted ezt te libsi!

nekik ez a mennyország, a karácsonyhúsvétpünkösd együtt!

a hülyeség tombol a fityeszes 3misi disznóólban!

6.Lenin 2022.10.30. 18:48:19

@birkamenet:
Mo-on csak zsákfaluk vannak? Te nagy barom lehetsz élősúlyban az már azt hiszem a blogokon közismert.
Voltál te már ezen a vidéken? Tokajtól Saújhelyig? Láttad a várakat? Pl Fűzér várát? Tele van nyáron külföldi turistákkal, Tokaj is, Boldogkőváralja, vagy Regéc vára . Milliárdosoknak vannak itt nyaralóik. Mozdulj már ki a hajléktalan nyomortanyáról B+.
Fogadni mernék , hogy te Bp -en egy külvárosi nyomortanyán élhetsz a pincében.

De nem vitázok egy vadbarommal.
Mondjál Mo-on Orbánnál tehetségesebb politikust. Ja és ha már több, mint 12 éve képtelenek vagytok leváltani, akkor ti csak hülyébbek lehettek mindenkinél, ez így logikus.

a nagy hohohorgász 2022.10.30. 18:49:07

@birkamenet: mert a mocskos féreg hazaarulo liberálisok eloskodnek rajtunk nyugati támogatással:))))

6.Lenin 2022.10.30. 18:54:55

Kezd már komolyan érdekelni, hogy mi a fasszal etethetik a DK-sokat. 1-2 óra alatt totál elhülyülnek.
Áruljátok már el, mert én épeszűt még nem láttam köztetek.

kajakibrahim 2022.10.30. 18:58:50

@6.Lenin: "Mondjál Mo-on Orbánnál tehetségesebb politikust. "

vidékisuttyódemensmunkásőr, ez valami vicc a részedről?

6.Lenin 2022.10.30. 19:00:55

@kajakibrahim:

Mondjál egy nevet., ha le mered írni.

kajakibrahim 2022.10.30. 19:01:57

@a nagy hohohorgász:

pecás, még magyarul sem tucc, arcoskocc!

a féreg vagy, ahogy a csutigazdád és az ő gazdája a kágébésputler is!

hülye fasz vagy, de te már ezt se érted fityeszjobbágy!

kajakibrahim 2022.10.30. 19:04:05

@6.Lenin: dobrev klára, hadházy ákos, stb.

minden fityeszes politikus bűnöző, legyen az rógántoni vagy navracsicsfaszkalap!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.10.30. 19:52:16

@kajakibrahim: De most tényleg, te képes voltál ideírni Hadházy nevét, tehetséges, sőt, Orbánhoz hasonlítható politikusként? Ezzel aztán végleg nevetségessé tetted magad.

kajakibrahim 2022.10.30. 20:05:48

@Androsz: meséjj fityeszdroid, mi a bajod?

6.Lenin 2022.10.30. 20:26:29

@kajakibrahim:

Eddig is tudtam, hogy valami nincs rendben nálad( a hülye képeid) de ezzel ma két névvel végleg beástad magad a pöcegödör aljára.
a
Dobrev/Gyurcsány párosnál ma Mo-on nem létezik nagyobb gazember páros. Hadházy meg egy rémálom, bemutató ábra a kezdő pszichomokusoknak és ezzel is már túl van tárgyalva a pacák.
B+ taga20 sürgősen szakorvoshoz kéne menned.

a nagy hohohorgász 2022.10.30. 20:28:59

@kajakibrahim: szerintem már nyomja a dudat:))))) bmeg képes vagy leirni dobrevne nevét?????? Jézus! Nem csodálom hogy ki vagy szolgáltatva tiborcznak. Mert nálad csak akkor lesz világosság ha ő felkapcsolja a lámpát:)))))

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.30. 20:36:04

@élhetetlen: "Te csak a f@t értetted az egészből, és büszke vagy magadra."

Közös ismerősünk rakott fel valahol egy jó szöveget, miszerint van olyan eset, amikor valakinek az anyjából nagyobb f* jön ki, mint amekkora bement. Ez pont @ulpius66 lenne?;Đ

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.30. 21:00:43

@6.Lenin: Sztálint, Hitlert sem tudták leváltani. Szóval megint csak leégsz te vén faszfej!

a nagy hohohorgász 2022.10.30. 21:03:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: 2/3! A magyarokat már megint nehéz betorni. Ennyi:)))))

6.Lenin 2022.10.30. 21:08:30

@kajakibrahim:

Most ível igazán felfelé, pláne ha az USA-ban is észhez térnek. Már nem sok van hátra nektek.
Prágában is 1re többen követelik a kormány lemondását. Havel már régen a múlt. Szlovákiában is rezeg a kormány. Nyugaton is kezdenek ébredezni.
Hol vannak Orbánhoz az általad említett pitiáner gazemberek?

A kis zöld ukrán gazemberrel se kötnék már életbiztosítást. Lassan lejár a homokórája.

Te csak szórakoztasd magad a hülye képeiddel, illenek hozzád. Gondolom közben a nyálad is csorog.

ⲘⲁⲭѴⲁI ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró régi · http://bircahang.org 2022.10.30. 21:10:44

@6.Lenin: Gondolom a nyálad csorog azért ugrott be neked, mert a gutaütéstől lebénult a fél pofád.

6.Lenin 2022.10.30. 21:12:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Sztálinnal a nyugati barátaink simán megegyeztek. Hitler az év embere volt az USA-ban. Ha Sztálinék nem mennek túl gyorsan Berlin felé, Hitler szép csendes nyugdíjasként hal meg Németországban.
De te ehhez gyökér vagy, hogy megértsd.

6.Lenin 2022.10.30. 21:15:40

Amikor ez a sose Kurt úrfi kezd beégni,, hirtelen szaporodni kezdenek a gyogyós nick-ek.

6.Lenin 2022.10.30. 21:18:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Már megint a szaros ujjaidat szopogatod? Szeretnél kábulni? Gondolom ilyenkor menőnek érzed magad, gyökér.

6.Lenin 2022.10.30. 21:33:39

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"@6.Lenin: Túrj bele a pellusodba, majd nyald le az ujjad! Attól elkábulsz. :-))"

Kösz a jóindulatú tanácsot, de nekem ez nem jött be. Nem találtam a pelust mert vagy 75 éve használtam utoljára szar se lenne már friss. Sajnálom, de remélem neked mindig bejön a dolog, legalább is a szövegeid erre utalnak.

Na ezt elmentem, hogy mindig kéznél legyen, ha nagyon jár a pofád, gyökér.

6.Lenin 2022.10.30. 21:42:37

Sose kurt az úrfi....

A jótanácsod mentve. Majd mindig figyelmeztetni foglak, nehogy elfeledkezz erről a szokásodról.

kajakibrahim 2022.10.30. 21:47:46

@6.Lenin: munkásőr, szerintem a pofád szaros a putler picsájátol!

nekem is ez a véleményem: Túrj bele a pellusodba, majd nyald le az ujjad! Attól elkábulsz. :-))"

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.30. 23:57:07

@6.Lenin: Ne kamuzzál már! Mindenki tudja hogy régóta pelenkáznak téged, hiába tagadod!

6.Lenin 2022.10.31. 09:15:45

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Rólad meg , hogy szopogatod a szaros ujjad ezzel kábítva magad. És még te ajánlottad, mint kipróbált jó módszert, mert honnan tudnád máshonnan a kábító hatását? Még gondolkodni is hülye vagy.

@kajakibrahim: M
Családi hagyományokból merítitek ezeket? Már a nagypapátok abban a tévhitben élt, ha másokra kitalál ilyesmit akkor ő attól talán okosabb lesz?
Közben az unokák is bunkók lettek, generációs hiba ez. De ez legyen a ti dolgotok, szerencsétlen gyökerek.

ti vagytok, és még lesztek sokáig a szopó ágon, szerencsétlenek.

6.Lenin 2022.10.31. 09:25:26

Ja és még csodálkozik valaki, hogy a haladék ilyen Lilike féléket sztárolnak?,
Lehetne köztük találni akár 0,5 db normálist?
Azért szerencsére ápr. 3-a megmutatta, hogy Mo nagy része normálisan gondolkodik, de ezek nem tanulnak semmit, szerencsére.
A mamut ok is kihaltak és hiányoznak valakiknek ? Majd ezek is eltűnnek oda, ahová mindig is tartoztak, a szemétdombra.

ulpius66 2022.10.31. 13:05:58

@6.Lenin: "Azért szerencsére ápr. 3-a megmutatta, hogy Mo nagy része normálisan gondolkodik, de ezek nem tanulnak semmit, szerencsére."

Ne feledd!

Pankotai művésznő eme szösszenetét még idén márciusban az áprilisi választásokra írta!!!!!

Ezzel hergelte a pécsieket!
(mondjuk Pécsen pont győztek a ballibsik....)

AZTÁN JÖTT A NOÁR ÖTLETE, HOGY EZT ADJA ELŐ A TANÁROK TÁMOGATÁSÁRA IS OKTÓBERBEN!!!

TEHÁT LILIKÉNEK EME MESTERMŰVEL MÉG VÉLETLENÜL SEM AZ VOLT A CÉLJA, HOGY A TANÁROKAT TÁMOGASSA, CSAK A VÁLASZTÁSOKRA ÍRTA ÉS EZÉRT SÜT BELŐLE A GYŰLÖLET ORBÁN ÉS AZ EGÉSZ KORMÁNY ELLEN!!!

ulpius66 2022.10.31. 13:09:17

Nekem ebben az egészben az tetszik legjobban, amikor beböfögik a ballibsik, hogy a tanárokért való kiállás AZ POLITIKA-MENTES AKCIÓ VOLT!!!!!

PEDIG ÉN ALAPJÁBAN BÍROM A VICCEKET!

6.Lenin 2022.10.31. 13:14:40

@ulpius66:

Pécsen győztek a ballipsik, de minek? Ott is bukni fognak.

A lángelméjű költőnk meg megy a többi percemberke után. Kár velük foglalkozni mert még beképzelik maguknak, hogy fontosak valakinek.
A "tanároka" is kormányt szeretnének buktatni, de elfelejtik, hogy akikben bíznak , azok 10 ezret dobtak ki 10 előtt. Akik tüntikéztek azoknak egy részét simán kidobnám az iskolákból, ami nagyot lökne az oktatás színvonalán. Azok nagy része csak pozíciót szeretne és nem a diákokkal foglalkozni.

kajakibrahim 2022.10.31. 17:13:12

@6.Lenin: "Akik tüntikéztek azoknak egy részét simán kidobnám az iskolákból, ami nagyot lökne az oktatás színvonalán. "

te fogyatékos munkásőr, te vagy az élő példája az oktatás csődjének!

uploads.disquscdn.com/images/a140773a08bcf5a23d13f99a346af9d626dc8bba7b03260e6c6879f6d7989a83.png

6.Lenin 2022.10.31. 17:35:14

@kajakibrahim:

Álmodozol, gyökér. Simán elbuknád a fogadást, meg akkor ha csak a hszeket hasonlítanánk össze.
Elég csak megnézni a bárgyú képeidet.

kajakibrahim 2022.10.31. 17:47:20

@6.Lenin: munkásőr, már csak a korunk különbségéből adódóan, 10 véletlen kiválasztott témából 7-8-ban megennélek reggelire;)

uploads.disquscdn.com/images/4d9a4cb58c98dac5eaaf19d33bd3bd34004f706b4a6f268a72e81c7d6fecb416.jpg

6.Lenin 2022.10.31. 18:02:06

@kajakibrahim:

Ezt már elsütötted néhányszor, sőt volt más olyan is, hogy 10 ből 9 -ben. hol a bizonyíték? szégyelled?
B+, te nagy gyökér lehetsz élősúlyban az már tuti.
Bár az lehet, hogy 10 cigány nótából többet tudnál még részegen is, mert én tényleg nem ismerek 1et sem, bár van sok cigány ismerősöm akiket tisztelek. az egyik sajnos most ment el.

www.youtube.com/watch?v=EAFcDmG8G7M

kajakibrahim 2022.10.31. 18:25:00

@6.Lenin: haver, két mondatot nem tudsz anélkül ideszarni, hogy ne legyen benne valami nagy faszság.

"bár van sok cigány ismerősöm akiket tisztelek."

kinek hazudozol evvel? magadnak?

te csak egyet tisztelsz, de annak még a szarát is megennéd, felcsútalsón!

ja és zene:

www.youtube.com/watch?v=YlJQEx-rkD0

6.Lenin 2022.10.31. 18:42:19

@kajakibrahim:

Figyelj gyökér. Orbánt tisztelik Európában mert a saját tehetsége révén az, aki, nem mások pénzén játssza a valakit közben hülye mint te is vagy. Mo-on nincs még egy olyan kaliberű pacák, mint ő.
Te rasszista vagy? Természetesen, te csak a saját buzijaidat szereted, báűrmekkora gyökér is az.
aki Orbánt nem tudja legyőzni már több, mint 10 éve, az csak egy gyökér lehet.
Még Európában is nagyítóval kéne keresni hasonló kaliberű politikusokat.

Csak a hülyék képzelik azt, ha belerúgnak egy náluk jóval tehetségesebb emberbe, attól ők különbek lennének. Nagy tévedésben vagy te is. Saját magatokat minősítitek, de még ahhoz is hülyék vagytok, hogy ezt belássátok.

kajakibrahim 2022.10.31. 19:01:27

@6.Lenin: "Figyelj gyökér. Orbánt tisztelik Európában"

európában a csutigecit úgy nézik, mint a háborús bűnös putlert. szardarabnak nézik!

"aki, nem mások pénzén játssza a valakit"

remeg az istened az eus pénzekért. mindent megígér ez a tróger bűnöző, a navracsics nevű jobbágya nem tudja már a szaros nyelvét hova bedugni.

és jössz te, te agyhalott putyinéscsutigeci a nyomorult hülyeségeiddel.

egy fekália vagy munkásőr, ahogy a nermaffiád!

uploads.disquscdn.com/images/f38c54fcd2dbd5dec96974bf14c23cfa18fac7ebafef7aa0998863d551d648ab.gif

6.Lenin 2022.10.31. 19:05:44

@kajakibrahim:

Te egy primitív gyökér vagy. Ha szarnak néznék Orbánt az EU-ban nem mindenki öt akarná eltakarítani az útból. Taga, te még a DK-s átlagnál is alacsonyabb szinten vagy.

kajakibrahim 2022.10.31. 19:20:52

@6.Lenin: "Ha szarnak néznék Orbánt az EU-ban nem mindenki öt akarná eltakarítani az útból."

a fekáliát minden normális ember el akarja takarítani, ezért lesz eltakarítva a csutigeci istened, és sok komcsi elvtársad, munkásőr!

uploads.disquscdn.com/images/5627152d39b5e4d1a71fd67755350e8fbd7bb244251c984bc8ebd6ad6b5f1f5b.jpg

6.Lenin 2022.10.31. 19:24:09

@kajakibrahim:

Na ebből elég gyökér. Nem érdekel a nyomorod.

kajakibrahim 2022.10.31. 19:32:35

@6.Lenin: leszarom a nyomorult életedet, te szardarab!

mennyé pelenkázd be magad, aztán alukáljál, te agyhalott fityeszdroid!

c.tenor.com/JAiBbPqPG_YAAAAd/orban-viktor.gif

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.10.31. 19:59:04

@6.Lenin: A saját gazdája nem tartja semmire nem veszi semmibe! Akkor szerinted mások, a többiek?
Muhahahaha. Idióta!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.10.31. 20:01:27

@6.Lenin: mind1 milyen dumát löx. Már bebizonyosodott, amit mindig is tudtam rólad, hogy egy szarzsák vagy!

6.Lenin 2022.10.31. 20:09:53

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Te még egy értelmes hozzászólást nem írtál az évek alatt. Ne erőlködj.

kajakibrahim 2022.10.31. 20:12:21

@6.Lenin: beszarás fityeszdemensfasz. van bőr a pofádon, az fiksz!

"Te még egy értelmes hozzászólást nem írtál az évek alatt. "

i2.wp.com/gifrific.com/wp-content/uploads/2012/06/Shaq-points-laughs-and-leaves-press-conference.gif?ssl=1

6.Lenin 2022.10.31. 20:20:30

@kajakibrahim:

Linkelj legalább 1et. Már írtam, hogy az a legnagyobb bunkóság jele, ha valaki , aki a kommentjei alapján nyilvánvalóan nagyságrendekkel értelmesebb nálad, abba szeretnél belerúgni egy bunkó szöveggel. Te soha nem leszel tőle okosabb. Csak a saját hülyeségedet reklámozod. ezt megérteni nem kíván túl nagy intelligenciát, de ti még erre sem vagytok képesek megítélni.

élhetetlen 2022.11.01. 20:02:52

@6.Lenin: Nem hónapokról, hanem napokról beszéltem, hogy foglalkoznak vele. „Miért szavaznék gazemberekre?„. Ha olyan sok mindenetek volt, amit elvettek, akkor kérdezem, tudod-e, hogy az ükapád hogyan szedte össze a vagyont? Tisztes kétkezi munkával, mint Mészáros? Ki vagy akadva az Apró villán. Csak figyelembe kéne venned, hogy Újlipótváros lakásai ugyanerre a sorsra jutottak, és a városban sok száz tanácsi lakás még, és azóta annyi tulajdonos váltás volt, hogy már azt sem lehet tudni, hogy kinek kéne visszaadni.
„A Fidesz se tökéletes, de ennyit senki nem tett az országért, az emberekért, mint ők”. Nos, ez a szűklátókörűség. Mészáros megvette az összes Balaton környéki szállodát, kempinget, és adópénzből felújította. Kormányzati milliárdokból egy csúcsgazdag magyar luxusszállodája kedvéért rendezik át a tokaji tájat | Magyar Narancs milliárdos vissza nem fizetendő támogatás magánszállodára. És majd felvesznek fillérekért 10 takarítónőt. A TAO pénzekről ne is beszéljünk. Sokat tesznek az országért. Az is sokat segít, hogy a közvagyont kitolják alapítványokba. De téged ez nem zavar, mert pár fillér neked is jut.
„Kivel legyek szolidáris?” Ennyi pénzből már lehetett volna kulturált hajléktalan szállókat építeni, ahol minden este ugyanazt az ágyat kapja, és egy szekrénye, ahova bezárhatja a cuccait. Úgy nehéz rendes munkát találni, hogy hátán a matraccal, mint egyetlen vagyontárgyával megy be egy HR-hez.
A CSOK helyett bérlakás építés kellett volna, de, hogy ezt megértsd, ahhoz meg ész kéne.

6.Lenin 2022.11.01. 20:28:37

@élhetetlen:

Te össze-vissza zagyválsz mindent.
miért lenne jobb, ha külföldiek vennének meg mindent Mo-on.

Mi történt Mo-on 2010-ben? Ha erre megtalálod a helyes választ, akkor a legtöbb kérdésed értelmét veszítené. Te/ti ellenzékiek alapvető dolgokban azt sem értitek, amit beszéltek.

Mit csináltak a szüleim szülei? Pl anyai ágon Franciaországban dolgozta bányában, apai ágon szintén, de itthon. a szüleim abból a pénzből csináltak vidéken egy vegyes boltot, ahol mindent lehetett kapni. Elvették, mert szívtuk a munkásosztály vérét, az a munkásosztály szívott, mert nem tudtak venni semmit, mert az államiban nem lehetett azokat kapni. Ilyen rendszert szeretnétek ismét. Mindig mások döntenék el, hogy neked mi a jó, nem te.
Rendezd elsőként a gondolataidat . Olvass sok könyvet a kommunistákról a történelemből, a gyarmatosításról, a nyugat érdekeiről és hasonló kérdésekről Utána emlegetheted az észt, a gondolkodás képességét.
Jelen állapotodban kissé vicces amiket itt irkálsz.

6.Lenin 2022.11.01. 20:32:17

@élhetetlen:
Itt-ott néhány betű kimaradt, de remélem érteni fogod a lényeget.

Elsőként jól gondolt át, hogy mi is történt 2010-ben (és azóta is). Ja és a lényeg 90-ben honnan is indult az ország.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.11.01. 23:06:17

@6.Lenin: Volt kitől tanulnom! :))
Ugye lenyinefftárs? :))

élhetetlen 2022.11.04. 17:46:40

@6.Lenin: Bocs a késésért, de már egy hónapja nyírják ki a mesterek a lakásomat és a lelkivilágomat.
„Te össze-vissza zagyválsz mindent.”. Hogyne. Az viszont egy logikus dolog, hogy azért szavazol Orbánra, aki akkor még nem is élt, mert anno elvették a boltotokat. (Az is érdekes, hogy hogyan lehet egy boltban mindent kapni, amit az államiban nem).
„miért lenne jobb, ha külföldiek vennének meg mindent Mo-on.”. Nem azt írtam, hogy jobb lenne, csak azt, hogy mindegy, mert Mészáros hasznából, a két milliárd támogatás hasznából sem látsz semmit. A külföldiek? Talán emlékszel, mikor 15 évet is várni kellett egy telefonra, aztán jöttek a németek, egy év múlva már csak hívni kellett őket, és másnap húzták a vonalat.
„Olvass sok könyvet a kommunistákról a történelemből, a gyarmatosításról, a nyugat érdekeiről”, te meg nézz körül a mai világban, lásd meg, hogy a Balatont partját körben eladták magyarnak, és már vannak balatonparti települések, akik pereskednek, hogy lemehessenek a tóra. Ez a jelen, és a jelen és a jövő fontosabb, mint a múlt. Egyébként az utolsó bekezdésemre nem írtál semmit.
„Mindig mások döntenék el, hogy neked mi a jó, nem te.”. Most is mások döntik el, zömmel nem is szakemberek.
„honnan is indult az ország”. Egy sztori, elvileg dec. határidővel kellett volna az oroszoknak szállítani egy rendszert, egy monitort átalakítani egy csak 4k-s, ez ment egy R10-re, az egy Minszk32-re és a moszkvai és leningrádi Minszkeket kellett összekötni (interfészek). Nem készült el, de az orosuk átvették az üres dobozokat, hogy akor majd. köv. ősszel kimentünk 40-en, ott fejlesztettünk. Ez az egyik legnagyobb gyárunk volt. Na, innen indult az ország.
Ideje lenne feljönnöd a dicső múlt ködéből, és körülnézni, ne engem akarj lesüllyeszteni oda.

6.Lenin 2022.11.04. 17:55:30

@élhetetlen:

Nem azért szavaz6ok Orbánra, mert mindünket elvették. Orbánt már a 90-es évek ót figyelem. Sok mindenben 1etértek vele (nem mindenben)
Te képes lennél akkora vagyont kezelni, működtetni amit Mészáros működtet? ellenz6éki oldalról se akadna sok.
Nem vagyok nyugat ellenes. Az EU jelenlegi vezetőit tartom alkalmatlannak a feladatra.

az ország helyzetével kapcsolatban nem egyedi esetekre gondoltam, hanem egy sokrétű problémára. Gazdaságilag politikailag mennyire volt önálló. az emberek hozzáállása, meg hasonlók, általánosságban. Munkahely, megélhetés. Főleg aki akar is valamit előre lépni, azok lehetőségei.

élhetetlen 2022.11.04. 20:04:44

@6.Lenin: Jaj, ne röhögtess! „Te képes lennél akkora vagyont kezelni, működtetni amit Mészáros működtet?” Nem működtet ő semmit, emlékszel, mikor a tv nyilvánossága előtt momdta, hogy a Viktor mondta, hogy van ott egy olcsó húsüzem, menj, és vegyed meg, és megvettem”? Szerinted ő tudta, hogy meg kell venni olcsón a lerohadt nátrai erőművet, mert az állam majd megveszi drágán? Beeszed, hogy Mészáros az eszéből gazdagodott meg, Orbánnak meg semmije sincs?
„Gazdaságilag politikailag mennyire volt önálló.”. Semennyire.

6.Lenin 2022.11.04. 20:28:20

@élhetetlen:

Ismered személyesen?
Neked ezt mondaná Orbán, képes lennél te is milliárdos vagyont összehozni? Miért nem indulsz te is különböző pályázatokon? Rengeteg baloldali nyer/nyert.
Mászáros általi (vagy aki hátulról mozgatja) bevételek, befektetések itt jelentenek munkahelyeket megélhetést, adót. Miét hagynánk, hogy ezt kivigyék az országból?
Értesz te valamihez, vagy csak a DK-s baromságokat ismételgeted?

élhetetlen 2022.11.04. 21:44:07

@6.Lenin: Ostoba vagy. Pályázatok, jól előkészítve. 13 milliárd forintot fizethetünk Orbán veje miatt, mert az OLAF vizsgálaton nem ment át, hát akkor nem kértük az EU- s pénzt, kifizettük adóból. Mészáros azt sem tudja, hány és milyen cég van a nevén, azt intézik helyette, neki csak alá kell írni, amit elé raknak.
„Mászáros általi (vagy aki hátulról mozgatja) bevételek, befektetések itt jelentenek munkahelyeket megélhetést, adót.”. Persze, ha osztrák lenne a tulaj, az Ausztriából hozná a takarítót és a szobalányt.
Értek valamihez, egyik képességem, hogy tudok logikusan gondolkodni, ami neked nem megy.

6.Lenin 2022.11.05. 08:53:12

@élhetetlen:

"Értek valamihez, egyik képességem, hogy tudok logikusan gondolkodni, ami neked nem megy."

Ezt honnan kellene észrevennem? Egy ország függetlensége a gazdaságin függetlenségétől függ. Most is még az a baj, hogy ki vagyunk sok mindenben szolgáltatva a nyugatnak, ami nem véletlen .
hiszen ők még mindig a gyarmatosításban gondolkodnak.
Mészáros cégei már nyugaton is vannak.

Mások kiszolgálásában mi a logikus? Hozzászoktál? Valakit mindig szolgálnod kellett?

élhetetlen 2022.11.05. 21:28:50

@6.Lenin: „Ezt honnan kellene észrevennem?”. Pl. nem írok olyan baromságot, hogy „Mászáros általi (vagy aki hátulról mozgatja) bevételek, befektetések itt jelentenek munkahelyeket megélhetést, adót. „, mert mint már írtam, az osztrák tulaj sem hozna Ausztriából takarítónőt. Gazdasági függetlenség? Nagyon kevés dolgot gyártunk, ami piacképes és amiből megélne az ország. „Valakit mindig szolgálnod kellett?”. Mondd fel az összes nagyvállalattal (pl. összeszerelők), vagy vegye meg az állam, aztán nézd meg, mi lesz a nagy függetlenség ára.

6.Lenin 2022.11.06. 10:01:05

@élhetetlen:

Ezen kénbe elgondolkodnod LOGIKUSAN, hogy Mo miért nem független gazdaságilag. (teljesen nyilván nem lehetne, de...)
kik és miket adtak el 90-ben , utána. és a csatlakozáskor. Hol álltunk 2010-ben, és hol vagyunk most.
A gyűlölet vakít, és logikátlan.

élhetetlen 2022.11.06. 16:33:01

@6.Lenin: Az ilyen mondataid: „teljesen nyilván nem lehetne, de...”. Mi a de? 90-ig függetlenek voltunk? Nem, a KGST országok átvették tőlünk a sz@rt, és adtak helyette sz@srt. Drága kutya, drága macska csere. Ja, és az acél és vas országa voltunk. „A gyűlölet vakít”. Nem tudom, te kit gyűlölsz, engem még az a négy szaki is csak bosszant, akik szétverték a wc-t és a fürdőszobát, és nem tudom, mikor hozzák helyre. Más. Már akkor tudtam, hogy baj lesz, mikor elkezdték nyomni a forint alapú államkötvényt, mert azt könnyű elinflálni. Tudtam, de nem léptem időben, eljátszottam a forint megtakarításaim felét. Ez is csak bosszant utólag.
Egyébként unlak., mert amiről érdemes lenne beszélni, pl. amit a CSOK helyett bérlakásokat, az ilyenekre nem válaszolsz, csak újabb hülyeségekkel jössz. Kiszállok, mielőtt a párt szavát követve elmondod, hogy miénk lehetne Európa legütősebb hadserege, ezért kell a heti 5 tesi óra, hogy felkészítsük az ifjúságot. .

6.Lenin 2022.11.06. 16:42:20

@élhetetlen:

Te nyomsz egy érvek nélküli rosszindulatú propagandát.
Hol volt az ország 90-ben, és hol tart most? Erre te jössz, hogy szétverték a fürdőszobádat.

élhetetlen 2022.11.06. 18:13:49

@6.Lenin: Ezért nem érdemes veled beszélni. A 90 előtti évekről írtam a KGST-t, és a vas és acél országát. Vagy értetted, vagy nem. A fürdőszoba csak ott jött, hogy én nem gyűlölök senkit. Ezt sem sikerült szétválogatnod, és továbbra sem válaszoltál lényegi, most megoldható, vagy ami az elmúlt 12 évben megoldható lett volna felvetésekre. A hülyeségedre nem vagyok a továbbiakban kíváncsi.

6.Lenin 2022.11.06. 18:20:47

@élhetetlen:

45+4+8 évet hány év alatt lehet rendbe tenni, külső, belső ellenszél mellett?

élhetetlen 2022.11.06. 19:00:34

@6.Lenin: Na, hess a hülyeségeiddel. Az előbb még azt írtad, hogy csak 90-ben tették tönkre, adták el az országot, mert akkor még jól álltunk. A belső hátszél az utolsó 12 évben? A törvény javaslataikat lesöprik az asztalról. És nyilván az ellenzék akarta, hogy bérlakások helyett stadionokat építsünk, és a közvagyont toljuk át alapítványokba, vagy adjuk el a Balatont, és fél Fejér vármegyét, ami megyének nem volt jó.
Többet már felesleges írnod, nem válaszolok. Nagyon sötét vagy.
süti beállítások módosítása