Amikor színházba megyünk és későn jut eszünkbe jegyet venni, akkor általában vagy nagyon a szélre vagy nagyon hátra, esetleg nyaktörően előre kapunk már csak jegyet.  Ez az írás a szélső helyeken ülőkre fókuszál.

A  társadalmunk kulturális, közéleti és politikai értelemben is hasonlatos egy színházhoz. Egy olyan színházhoz, ahol létezik a demokrácia a darabválasztásban, a színpadon minden mehet. Ahogy lemegy a függöny és véget ér a darab, a taps, az ováció és a negatív vélemény nyilvánítás is jelen van, de nagyon furcsa módon. Egyik darab végén csak jobb oldalon tapsolnak, a bal oldalon fütyülnek, szitkokat szórnak és elküldik a színészeket és a rendezőt más, egzotikusnak hangzó éghajlatra, hogy egyáltalán erről színdarabot kell készíteni? Micsoda dolog!   Ilyen színdarab például az „Azért nézzük már meg, hogy ki lép be az országba a határon, ha már van határunk és ha illegálisan a zöld határon lép be, akkor meg biztosan és feltétlenül kritikátlanul be kell engedjük? Avagy biztosan mindenki menekült, aki annak vallja magát?”.  A másik eset,  amikor jobb oldalról érkezik egy kiadós káromkodáscunami és morgás, bal oldalról meg hangos tapsvihar. Mindkettő oka, de ellentétes előjellel,  hogy a rendező milyen kérdéseket mer feltenni a művében. Ilyen előadás például a „Biztos, hogy el kell nézzük és kritika nélkül fogadjuk, hogy egy kormányon lévő vadászpuskás alak más országban légi járműről vadásszon háziállatra, meghívásos alapon, ahol nem tudni pontosan ki és miért, mit fizetett és ez számára a keresztény erkölcsiségével mégsem okoz problémát?” 

A középen ülő nézők tapsolnak, van,  ki csak azért, mert bár nem tetszett annyira a darab témája, rendezése vagy a színészi játék, de elismeri az erőfeszítéseket. Neki nem fog másnap sajogni a tenyere, ellentétben azzal, akinél a darab betalált és tiszta szívből tapsol. Minden esetre bárhogy tapsol vagy nem tapsol, véleményét nem a szélen ülő tapsrendhez vagy szitkozódáshoz igazítja. Független tőlük. Mert mer nem csatlakozni egyik nagyhangú táborhoz sem.  A dolog érdekes aspektusa az, hogy a szélső oldalakon lévő nézők már előre tudják azt, minden darabról, kivétel nélkül, hogy tetszeni fog-e nekik az előadás vagy paradicsommal dobálják meg a színészeket és a rendezőt a darab után.  Függetlenül attól, hogy milyen volt maga a mű. Az teljesen lényegtelen. Ők dogmatikus ideológiák képviselők, akiktől már a véleménybuborékjukban eleve elvárják ezt a viselkedést, ők meg megélhetési hőbörgő vagy tapsoló voltuk miatt vidáman tapsolnak vagy vicsorognak. Hiszen ezért vannak ott, ezért lesz nyilvánosságuk, ennek az elvárásnak való megfelelést tudják aprópénzre vagy kapcsolati tőkére váltani.  Mondok példát.

Ha jobb oldali nézőtéri széken ülő vagyok és a kedvenc rendezőm rendezi meg a darabot, amelyben diákok vonulnak az utcára, demonstrálni tanáraikért akkor ők hősök, akik korábbi korok hősihez mérhetőek, független, egészséges nemzeti érzelmű, lázadó kamaszok, akik spontán elhatározták, hogy tiltakoznak. Aki kiáll és beszédet mond közülük, az egy egészen kiváló hős, a hősök leghősebbike, elmondta egy ifjúkori zsengéjét, nem tudhatjuk még, hogy lesz-e belőle majdan Petőfi Sándor kaliberű költő. Tapsolok a rendezőnek és a színészeknek.  Micsoda csodás világ jön, hogy ilyen haladó az ifjúság gondolkodása!

Ha viszont  egy olyan rendező rendezi meg ugyanezt az előadást,  akiért a másik oldalon ülők rajonganak, akkor a darabban megjelenő diákok számomra a romlott, söpredék tanári kar megtévesztett áldozatai, akik csak azért mentek az utcára, mert manipulálták őket politikusok, csődtömegek, az oktatás szégyenei. A tanáraik és a szüleik is szégyellhetik magukat.  A tanárok meg különösképpen azért is, hogy pénzkérdést csinálnak ebből, hiszen emelt fővel és panaszkodás mentesen éhen halni sokkal stílusosabb! Ők sem normálisak, de a diák aki meg kiáll és elmond egy beszédet, az a jelenlegi oktatási rendszer mételyének kétségtelen bizonyítéka, ő egy szánalmas féreg. „Megtalálta a szar a gödrét.”

A szélső székeken ülők nem nézői, kritikusai, hanem vallásos áhítattal hívői az adott rendezőnek, aki mindig ugyanolyan jól rendez, nincsenek jobb és gyengébb darabjai. Számukra ő tévedhetetlen és megkérdőjelezhetetlen, soha, senkire nem kell hallgatnia, nem kell megfontolnia semmit.

A baj az így alkotott ítéletekkel a színdarabról, a fanatikus hit természetét is feltáró kísérlettel jól szemléltethető. George Tamarin 1000 izraeli iskolás diák bevonásával végezte el a kísérletét. Józsué könyvéből a jerikói csata beszámolójának kapcsán a leírt vérengzés elfogadása volt a kérdés, többek között ezt is tartalmazza a leírás: „..néktek adta az Úr a várost” „..kipusztítának mindent, a mi csak vala a városban, a férfitól az asszonyig, a gyermektől az öregig, sőt az ökörig, juhig és a szamárig, fegyver élivel..” Tamarin egyszerű kérdéssel élt: „Mit gondoltok, helyesen cselekedetek-e Józsué és az izraeliták vagy sem? 66%-a a válaszadóknak azt mondta, teljesen egyetért velük, 8 %  részben, 26% utasította el, nem értett egyet.

Ezek után jött a csavar. Tamarin a kontroll csoportban annyit változtatott, hogy a bibliai szövegben Józsué helyett Lin tábornok, Izrael helyett pedig egy 3000 évvel ezelőtti kínai királyság szerepelt. Ebben az esetben az elfogadottsága már csak 7%-os volt. Bővebben erről a tudományos kísérletről: The Israeli Psychologist George Tamarin Tests A Thousand Israeli Schoolchildren | PDF | Joshua | Israel (scribd.com)

Ezek szerint tehát nem maga a cselekedet, a tett, példázatunkban a színdarab mondanivalója és minősége, hanem a rendező személye, az előítélet, a véleménybuborékon belüli elvárás, a csoporthoz tartozás határozza meg a bal és jobb szélen ülők véleményét.

Színházi széken ülve ezek a manőverek elég biztonságosak. De ha például lovon ülnének ezek az emberek, akkor egészen más asszociáció juthatna az eszünkbe:  annyira átestek már a ló túloldalára, miközben a lábuk meg beleakadt a kengyelbe, hogy ahogy vágtázik a paripa, a fejük folyton koppan a földön és ezért kaptak agyrázkódást.  Nyilvánvalóan ettől lehet szellemi látótér kiesésük, hogy csak jobbra vagy csak balra látnak kritikusan.

(Ez az írás a szerző véleménye, a szabad vélemény kinyilvánításának a joga alapján, nem tényállítás.)